Hat évre lecsukták a csirkére éhes McDonald's-rablót

2021. május 01. – 08:13

Másolás

Vágólapra másolva

Hat év börtönre ítélték Bristolban azt a férfit, aki február elején, Yate-ben két gyorsétteremben is rablótámadást követett el. A BBC szerint a 22 éves Rudi Batten először a Miss Millie's étteremben csapott le, ahonnan 200 fontot (körülbelül 83 ezer forint) és rántott csirkét zsákmányolt.

A következő napon, február 8-án a McDonald's-ban bukkant fel fegyverutánzattal a kezében, csirkefalatkákat és pénzt követelt. Szóltak neki, hogy csak reggelivel szolgálhatnak, ezért a csirkefalatkák helyett kiegyezett egy duplakolbászos McMuffinnal, és kivett 50 fontot (valamivel több mint 20 ezer forintot) az egyik kasszából. Azután a fegyverutánzatot a menedzser fejéhez tartotta, és a széfhez vitette magát.

A bíróság előtt bűnösnek vallotta magát két rendbeli rablásban, fegyvernek látszó tárgy birtoklásában (bűncselekmény elkövetésének szándékával), valamint elismerte azt is, hogy kés volt nála nyilvános helyen.

Az ítélethirdetésnél a bíró, William Hart hangsúlyozta, hogy az éttermi dolgozók halálra rémültek: Angliának ezen a részen, egy csendes kis gyorsétteremben nem voltak felkészülve efféle támadásra. Batten ügyvédje, Emma Martin arról beszélt, hogy védence mélységesen szégyenli, ahogy viselkedett. Az ügyvéd szerint az volt a háttérben, hogy a férfinak italra és kábítószerre kellett a pénz, és a kétségbeesése fokát jelzi, hogy mennyire nem volt kifinomult az elkövetési mód, hogy meg sem próbálta álcázni magát.