Öt embert tartóztattak le Lady Gaga kutyáinak elrablása ügyében

2021. április 30. – 08:54

Másolás

Vágólapra másolva

A Los Angeles-i rendőrség közlése szerint öt embert tartóztattak le csütörtökön Lady Gaga két francia bulldogjának elrablása, illetve az énekesnő kutyasétáltatójának meglövése miatt. A hatóságok szerint Ryan Fischert nem azért támadták meg, mert Lady Gagának dolgozik, a nyomozás alapján a nagy értékű kutyák motiválták őket – írja az ABC News.

A rendőrség közlése szerint az öt gyanúsítottból hárman vettek részt magában a rablásban, illetve Fischer meglövésében, a fennmaradó két ember pedig bűntársként járult hozzá az akcióhoz. A támadásban részt vevőket gyilkossági kísérlettel és rablással vádolják, a lövéseket leadó James Jackson esetében külön ez is szerepel a vádak között, Jaylin White-ot pedig testi bántalmazással is vádolják. A rendőrség közleménye szerint az öt gyanúsítottból négyen dokumentáltan bandatagok.

Lady Gaga kutyáit, Kojit és Gustavot február 24-én rabolták el Hollywoodban. A harmadik kutya (Miss Asia) el tudott menekülni, és később megtalálták. Gaga, aki egy forgatás miatt Rómában volt a támadás idején, ötszázezer dolláros (több mint 150 millió forintos) jutalmat ajánlott fel annak, aki visszajuttatja a kedvenceit. Koji és Gustav végül épségben megkerült, egy nő vitte be a bulldogokat az egyik Los Angeles-i rendőrőrsre, akinek nem volt köze a rabláshoz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!