Idén megtartják a csíksomlyói búcsút

2021. április 30. – 17:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csíkszereda polgármestere, Korodi Attila a pénteki önkormányzati ülésen bejelentette, hogy megszervezik az idei pünkösdi búcsút a Kis- és Nagysomlyó közti hegynyeregben – írta Facebook-oldalán a Csíkszeredai Városháza.

Tavaly a koronavírus-járvány miatt maradt el a hagyományos csíksomlyói búcsú, amit így csak a kegytemplom kertjében, szűk körben tartottak meg. Idén viszont biztosan lesz búcsú, az viszont még kérdéses, hogy milyen körülmények között lehet megtartani az eseményt, írja a Főtér.

A csíksomlyói búcsú miséjének résztvevői a Kis- és Nagysomlyó közti nyeregben 2019. június 8-án – Fotó: Veres Nándor/MTI

A csíkszeredai önkormányzat, a csíksomlyói ferencesek és a hatóságok képviselői tárgyalásokat folytatnak, hogy milyen feltételeket kell biztosítani a járványügyi korlátozások betartása érdekében. A rendszabályzat kidolgozása folyamatban van, de az már biztos, hogy az ünnepi szentmisét ismét a hegynyeregben, a Hármashalom-oltárnál lehet majd megtartani.