2080-ra eltűnhet a Gyilkos-tó

2021. április 29. – 23:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ötven év múlva teljesen eltűnhet a Gyilkos-tó, ha a beleömlő patakok által hozott hordalék a jelenlegi mértékben, évente 4,88 centiméterrel tölti fel a medrét – írja a Maszol.ro. A romániai magyar hírportál arról számolt be, hogy a tó eltűnését az 1960-as években elkészült ülepítő gátrendszer újjáépítésével akadályoznák meg.

Ezek a gátak ma már nem látják el a feladatukat, részben vagy teljes egészében telítődtek iszappal. Ez azt eredményezi, hogy nem tud bennük leülepedni a patakok vize mielőtt belefolyna a tóba, az egyik gát egy helyen meg is repedt.

A román kormány környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti minisztere, Tánczos Barna nemrég a helyszínen járt. A látogatása után az a döntés született, hogy az egyik gátat még ebben az évben kitakarítják, mentesítik az iszaptól, míg hosszabb távon európai uniós alapból szeretnék a teljes gátrendszert újjáépíteni.

A Gyilkos-tó (románul: Lacul Roșu, régi magyar nevén: Veres-tó) Gyergyószentmiklóshoz tartozik, a Székelyföld egyik legtöbb kirándulót vonzó turisztikai attrakciója, ami 1837-ben egy földcsuszamlás következtében keletkezett csaknem ezer méterrel a tengerszint felett. Teljes felülete majdnem 13 hektár, a tóban most 680 ezer köbméter víz van, de ez a mennyiség a feltöltődés miatt folyamatosan csökken.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!