Kártérítésre kötelezték a román hatóságot Tőkés Lászlóval szemben

2021. április 27. – 12:18

Másolás

Vágólapra másolva

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kártérítést ítélt meg Tőkés Lászlónak, ugyanis kedden hozott ítélete szerint a székely zászló kitűzésének ügyében a román hatóságok megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményének a véleménynyilvánítás szabadságáról szóló cikkét, írja az MTI.

Tőkés László 2016 júniusában fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához a nagyváradi képviselői irodájának az erkélyére 2014 júniusában kitűzött székely zászló ügyében foganatosított közigazgatási intézkedések miatt. A Bihar megyei törvényszék 2015 novemberében jogerős ítéletben reklámzászlónak minősítette Székelyföld jelképét. Tőkés Lászlót a nagyváradi polgármesteri hivatalnak alárendelt helyi rendőrség ezt követően felszólította a reklámzászlónak minősített székely zászló és partiumi zászló eltávolítására.

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke – Fotó: Kiss Gábor / MTI
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke – Fotó: Kiss Gábor / MTI

A strasbourgi székhelyű Európa Tanács felügyelete alatt működő emberi jogi bíróság kedden közzétett ítéletében nem értett egyet Tőkés László azon véleményével, miszerint a szabad véleménynyilvánításhoz való jogába való hatósági beavatkozás miden jogi alapot nélkülözött, ugyanakkor helyt adott a panaszának, megállapítva, hogy a székely zászló eltávolítását elrendelő bíróság nem teljes körültekintéssel járt el az ügy kivizsgálása folyamán, illetve határozatának indoklása hiányos.

Megállapította, hogy reklámzászlónak minősített jelkép eltávolítását elrendelő ítélet indokolása túlzottan szűkszavú, és nem tartalmaz elegendő információt ahhoz, hogy megismerhető legyen belőle az eljárás indoka. A jogsértés miatt az emberi jogi bíróság anyagi jóvátétel megfizetésére szólította fel Romániát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!