Miután letöltötte büntetését, újabb szabadságvesztéssel sújtották az öt éve Iránban raboskodó édesanyát
2021. április 26. – 15:11
frissítve
Újabb egy év szabadságvesztésre ítélték a rendszer megdöntésére tett kísérlet, valamint kémkedés vádjával korábban már bebörtönzött, brit-iráni állampolgárságú Nazanin Zaghari-Ratcliffe-et Iránban, írja a BBC a nő ügyvédjének közlése nyomán.
Férje, Richard Ratcliffe a BBC-nek elmondta: a feleségét még nem vitték börtönbe, fellebbezést terveznek. A férfi úgy fogalmazott, a bíróság mostani döntése egyértelműen a tárgyalási technika része Irán részéről. Ratcliffe már korábban is jelezte, hogy a felesége ügyét Irán kormányzati sakkjátszmákhoz használja fel.
Nazanin Zaghari-Ratcliffe tavalyig egy teheráni börtönben raboskodott, majd a koronavírus-járvány miatt ideglenesen kiengedték onnan, így tavaly márciustól házi őrizetben lehetett szülei teheráni otthonában ez év márciusáig, amikor a nyomkövetőjét is eltávolították.
A Thomson Reuters Alapítvány programigazgatójaként dolgozó nő 2016-ban a kislányával családlátogatásra utazott Iránba, ám amikor vissza akart térni Londonba, a teheráni repülőtéren őrizetbe vették, majd kémkedés és az iráni rendszer megdöntésére tett kísérlet vádjával öt év börtönbüntetésre ítélték.
A nő letartóztatása és a börtönbüntetés komoly feszültséget okozott Irán és az Egyesült Királyság kapcsolatában. Szabadon bocsátásáért Boris Johnson is felszólalt, szerencsétlen nyilatkozata miatt azonban a nőt újabb váddal sújtotta a bíróság.
Márciusban az MTI is arról írt, hogy az iráni hatóságok a 2016-ban bebörtönzött nőt a büntetése letelte után sem engedik vissza Londonba, Dominic Raab brit külügyminiszter hiába követelte erélyesen Irántól a hazautazásának engedélyezését. Raab szerint Irán továbbra is kegyetlen megpróbáltatásoknak teszi ki Nazanin Zaghari-Ratcliffe-et és családját.