Kipofozta a tolvajokat az autójából egy magyar nő Ausztriában

2021. április 26. – 06:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy magyar nőne nem éppen szokványos módon sikerült visszaszereznie a saját autóját a tolvajoktól, írja a Blikk. Az ausztriai Linzben élő 41 éves nő a játszótéren hagyta az autója slusszkulcsát, majd mire észrevette, eltűnt a mélygarázsból a kocsi is. A rendőrség először nem is akarta elhinni a történetét, hiszen ki a akarna ellopni egy 13 éves, átszámítva kb. 700 ezer forintot érő Opel Zafirát.

A nő végül este 9 után indult haza a rendőrségről, és hazafelé egy ismerős járműre lett figyelmes az egyik kereszteződésnél, méghozzá a sajátjára. Az elbeszélés szerint rögtön ott termet, felrántotta az ajtót, és ütni-verni kezdte a sofőrt. A kocsiban hárman ültek, de ketten azonnal elmenekültek, majd később a sofőr is.

A kocsival még üldözőbe vette a tolvajokat, de végül visszament a rendőrségre, ahol DNS-teszttel keresik a tolvajokat, akik időközben megtankolták az autót, illetve üdítős dobozokat és cigicsikkeket hagytak benne.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!