Volt munkatárs mészárolt a FedEx indianapolisi telepén

2021. április 16. – 22:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az indianapolisi hatóságok azonosították azt férfit, aki csütörtök este a helyi FedEx-telephelyen nyolc embert agyonlőtt, többeket megsebesített, majd magával is végzett. A 19 éves Brandon Scott Hole korábban a cég munkatársa volt – írja a New York Times a helyi hatóságok sajtótájékoztatója alapján.

Hole a hatóságok szerint találomra kezdett el lövöldözni a vállalati parkolóban, ezután bement az épületbe és ott folytatta a lövöldözést. Nyolc embert ölt meg, és további kilencet megsebesített. Hole vélhetően rögtön végzett magával, amikor a rendőrök behatoltak az épületbe.

A hatóságok a nap folyamán házkutatást tartottak a tettes lakásában, és lehetséges bizonyítékként lefoglaltak asztali számítógépeket és néhány más elektronikus eszközt. A bűncselekmény indítéka egyelőre ismeretlen. A telep egyik dolgozója szerint a lövöldözés pont este 11-kor történt, akkor, amikor a legtöbb munkavállaló általában szünetet tart.

A New York Times úgy tudja, hogy Hole korábban már az FBI látókörébe került, egy alkalommal egy sörétes puskát is lefoglaltak tőle.

A rendőrség arról is beszámolt, hogy tanúk szerint a férfi a lövöldözés előtt nem került szóváltásba senkivel, semmi jele nem volt annak, hogy mire készül.

A tűzfegyverekkel elkövetett erőszak immár járvány lett Amerikában, de nem szabad ezt elfogadnunk" – szögezte le Joe Biden elnök a közleményében.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!