Házkutatást tartott az orosz rendőrség egy diáklapnál, négy fiatal újságírót őrizetbe vettek

2021. április 15. – 05:28

Másolás

Vágólapra másolva

Átkutatta az orosz rendőrség egy független diáklap szerkesztőségének irodáját szerdán, és őrizetbe vett négy újságírót azzal a váddal, hogy kiskorúakat buzdítottak kormányellenes tüntetésekre – közölte az érintett lap, a DOXA.

Az MTI szerint a DOXA-t diákok és egyetemi hallgatók hozták létre 2017-ben Moszkvában. A lap közlése szerint a hatóságok az őrizetbe vett újságírókat kihallgatásra bekísérték, emellett lefoglaltak mobiltelefonokat és más eszközöket is. A bíróság fog dönteni a tárgyalást megelőző korlátozásokról.

Az ügyben illetékes moszkvai törvényszék épülete előtt helyi sajtóbeszámolók szerint több mint százan alkottak élőláncot az újságírók szabadon engedését követelve. Legalább egy tüntetőt előállítottak.

A Reuters felidézte, hogy az őrizetbe vételekre a bebörtönzött ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij hívei elleni hatósági fellépések hátterében került sor. Navalnij bebörtönzése és elítélése országos tüntetéseket váltott ki, ezeket a hatóságok illegálisnak bélyegezték, és erőszakkal léptek fel ellenük.

A DOXA, amely eredetileg diákszervezetként alakult a moszkvai gazdasági főiskolán, alapvetően a diákélet kérdéseivel, a felsőoktatással, politikával és tudománnyal foglalkozik. Az orosz hatóságok 2019-ben vonták meg a DOXA diákszervezeti státuszát, miután támogatásáról biztosított olyan diákokat, akik ellenzéki tüntetéseken vettek részt, és akiket ezért eltanácsoltak felsőoktatási intézményeikből.

A DOXA szerkesztői a moszkvai bíróságon április 14-én Fotó: Mikhail Voskresenskiy / Sputnik via AFP
A DOXA szerkesztői a moszkvai bíróságon április 14-én Fotó: Mikhail Voskresenskiy / Sputnik via AFP

A DOXA szerint újságírói egy olyan videó miatt kerültek a hatóságok látókörébe, amelyben illegálisnak nevezték a Navalnijt támogató diákok elbocsátását az egyetemekről. A lap hozzátette, hogy az orosz médiafelügyelet kérésére levették a felvételt honlapjukról, bár nem értettek egyet ezzel az intézkedéssel.

„Az újságírói közösséget az utóbbi időben ért nyomásgyakorlás példa nélküli, de ettől még nem hagyunk fel tevékenységünkkel. Továbbra is tudósítani fogunk a fiatalok számára fontos ügyekről, és megvédjük jogaikat”

– közölték.

Az OVD-Info nevű jogvédő csoport szerint a DOXA elleni vádak kapcsolatban állnak a litvániai száműzetésben élő Leonyid Volkov, a Navalnij-hálózatokat külföldről irányító aktivista ügyével, aki ellen az orosz hatóságok büntetőeljárást indítottak kiskorúak nem engedélyezett tüntetésekre való buzdítása címén.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!