Észak-Korea pár éven belül súlyos nukleáris fenyegetést jelenthet
2021. április 13. – 10:26
frissítve
Azt ugyan nem lehet tudni, hogy Phenjannak van-e megfelelő fegyvergyára, de a hasadóanyagok gyártása alapján nagyon készülődik.
Észak-Korea 151–242 atomfegyvert és több tucat interkontinentális ballisztikus rakétát állíthat elő 2027-ig – derül ki az Asan Institute for Policy Studies és a RAND Corporation kedden közzétett közös jelentéséből.
A Korea Times által is ismertetett tanulmány (Az észak-koreai nukleáris fegyverek kockázatainak ellensúlyozása) rögzíti, hogy a jelentés a becsléseit nem ismert fegyvergyártási adatokra, hanem azon hasadóanyagok (plutónium és dúsított urán) északi mennyiségére alapozta, amelyeket Phenjan vélhetően már előállított.
A riport felhívja az Egyesült Államok és Dél-Korea figyelmét, hogy vegye komolyan ezt a biztonsági kockázatot. Jalina Porter, az amerikai külügyminisztérium szóvivője pénteken ki is jelentette: Washington arra törekszik, hogy csökkentse Phenjan fenyegetését.
A riport kiemelten is felhívja a figyelmet egy északi hajógyárra, amely vélhetően a tengeralattjárók ballisztikus rakétakísérleteinek indító helyszíne. A lehetséges válaszlépések között szerepel, hogy az Egyesült Államok 8-10 taktikai nukleáris fegyvert telepíthetne Dél-Koreába.
Hozzá kell tenni, hogy a nyugati világgal szemben álló diktatórikus államok nagyon szeretik erősebbnek mutatni magukat, és akár attól sem riadnak vissza, hogy hatalmas papírmasé fegyverekkel rendezzenek felvonulásokat. Ebben mostanában Észak-Korea, de korábban még az egykori Szovjetunió is élen járt. Aki rendkívül fenyegetően kinéző, de tökéletesen veszélytelen kartonfegyverekben szeretne gyönyörködni, kattintson ide az RBTH.com riportjáért.