Üzemzavar volt egy iráni urándúsítóban, Teherán szerint terrorcselekmény miatt

2021. április 11. – 18:20

Másolás

Vágólapra másolva

Terrorcselekmény miatt történt üzemzavar az iráni Natanzban található urándúsítóban, írja az iráni állami televízió közleménye alapján az MTI. A vasárnap reggeli eset miatt felerősödhetnek a feszültségek a Közel-Keleten az AP hírügynökség szerint.

Még szombat este helyezték üzembe az iráni urándúsítóban az új, nagyobb teljesítményű centrifugákat – amelyek működtetése sérti az ország atomprogramjáról szóló 2015-ös nemzetközi megállapodást. Vasárnap viszont azt közölte az iráni atomenergiai hivatal szóvivője, Behruz Kamalvandi, hogy üzemzavar volt a natanzi atomipari létesítménynél.

A natanzi urándúsító üzem épületei még 2005-ben – Fotó: Raheb Homavandi / Reuters
A natanzi urándúsító üzem épületei még 2005-ben – Fotó: Raheb Homavandi / Reuters

Ali Akbar Szálehi, az iráni atomprogram vezetője ugyan nem közölt részleteket a vasárnap reggeli esetről, de szerinte a „nukleáris terrorizmus” esetére reagálnia kell a nemzetközi közösségnek és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek is. Mint mondta, Irán folytatni fogja nukleáris programját az eset ellenére is.

Egyes beszámolók szerint az üzemben áramszünet okozhatta az üzemzavart – az izraeli sajtó szerint viszont elképzelhető, hogy egy Izraelből indult kibertámadás lehetett a létesítmény leállásának az oka.

„Nehéz azt hinnem erről, hogy véletlen lenne. Ha ez nem véletlen, és ez egy nagy ‘ha’, akkor valaki megpróbált ezzel egy üzenetet küldeni, miszerint »korlátozni tudjuk Irán nyomulását, és vörös vonalaink vannak«”

mondta az AP-nek Yoel Guzansky, a tel-avivi Nemzetbiztonsági Tanulmányok Intézetének vezető munkatársa. Guzansky szerint a behatolók a vasárnapi esettel megüzenhették, hogy Irán legérzékenyebb atomlétesítménye „behatolható”.

Hasonló eset történhetett tavaly júliusban, amikor egy rejtélyes eredetű robbanás rázta meg a natanzi üzemet. Az iráni hatóságok ekkor azt közölték, hogy szabotázs történt – de megfigyelők szerint Izrael hajthatott végre támadást az urándúsító üzem ellen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!