Tajvan a végsőkig harcolna, ha megtámadná Kína

2021. április 7. – 15:11

Másolás

Vágólapra másolva

Tajvan a végsőkig fog harcolni egy kínai támadás esetén – jelentette ki szerdán Joseph Vu tajvani külügyminiszter. A tárcavezető úgy fogalmazott: a pekingi vezetés vegyes jelzéseket küld azzal, hogy kiegyezésre törekvését hangsúlyozza, miközben katonai megfélemlítést alkalmaz. Kína saját területének tartja a szigetet, amit békésen vagy katonai erővel is hajlandó lenne megszerezni.


Vu megjegyezte, hogy tíz kínai harci repülőgép sértette meg Tajvan légterét hétfőn (nem először, hasonló történt már januárban is), és Peking hadgyakorlat keretében a sziget partjainál vetett be egy repülőgéphordozót és kísérőhajóit. „Kétségkívül készek vagyunk megvédeni magunkat” – mondta Vu újságíróknak nyilatkozva.

„Háborút fogunk vívni, ha erre kényszerülünk, és ha az utolsó napig kell védekeznünk, azt fogjuk tenni”

– hangoztatta.


Peking nem ismeri el a sziget demokratikusan választott vezetését, Hszi Csin-ping kínai elnök pedig kijelentette, hogy az újraegyesítést nem lehet az örökkévalóságig halogatni „Egyrészt részvétnyilvánításaikkal magukhoz akarják csábítani a tajvaniakat, ugyanakkor katonai repülőgépeiket és hadihajóikat küldik Tajvan mellé a tajvaniak megfélemlítésére” – idézte Vút az MTI.

A tajvani védelmi tárca legfrissebb közlése szerint a nap folyamán 15 kínai harci repülőgép, köztük 12 vadászgép hatolt be a sziget légterébe. Az amerikai haditengerészet pedig arról számolt be szerdán, hogy a John S. McCain nevű amerikai romboló „rutin” átkelést hajtott végre a Tajvani-szoroson. Az amerikai haditengerészet szerint a romboló jelenléte mutatja, hogy az Egyesült Államok elkötelezett az indiai- és csendes-óceáni térség hajózási szabadságának szavatolása mellett. Hozzátette, hogy az amerikai csapatok minden olyan térségben folytatni fogják tevékenységüket, ideértve a hajózást és repülést is, ahol azt a nemzetközi jog számukra lehetővé teszi.

Li Csung-vej, a tajvani parti őrséget felügyelő Óceáni Ügyek Tanácsának elnöke a tajpeji törvényhozásban mondott beszédében közölte, hogy nemrég kínai drónokat figyeltek meg, ahogy a Tajvanhoz tartozó Pratas-szigetek körül köröztek. Mint mondta, nem hatoltak be a partoktól hat kilométerre kiterjedő zárt területi vizekre és nem sértették meg a tajvani légteret. Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy amennyiben túl közel kerülnek a szigetekhez, lelövik őket.

Az újabban vita tárgyává vált Pratas-szigetek a Tajvani-szoros bejáratánál találhatóak. Szakértők szerint a kínai drónok esetleges megsemmisítése tovább fokozhatja a régióban kialakult feszültséget. A kínai haditengerészet kedden közölte, hogy rutinszerű hadgyakorlatot tart Tajvannál repülőgéphordozó-rajával. Hozzátette, hogy a jövőben rendszeresen fognak tartani hasonló hadgyakorlatokat.


Az amerikai haditengerészet szintén kedden jelentette be, hogy a Theodore Roosevelt repülőgéphordozó és az őt kísérő hajóraj – az idén már másodszor – hajózott be a Dél-kínai-tengerre vasárnap rutinműveletek miatt. A történések a térségbéli feszültség kiéleződését jelzik megfigyelők szerint.


A kínai kormányzat diplomáciai eszközökkel igyekszik korlátozni Tajvan mozgásterét a nemzetközi színtéren, gazdasági nyomást alkalmaz vele szemben, és gyakran tart hadgyakorlatokat a sziget közvetlen közelében. Az Egyesült Államok a legtöbb országhoz hasonlóan nem tart fenn hivatalos diplomáciai kapcsolatokat Tajvannal, ugyanakkor hallgatólagosan garantálja a sziget biztonságát a helyi vezetés legnagyobb fegyverbeszállítójaként.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!