Izrael 2,5 millió adag vakcina árával tartozik, a Pfizer leállította a kiszállítást

2021. április 6. – 11:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem szállította le a Pfizer a vasárnapra esedékes 700 ezer adag vakcinát Izrael számára, miután az ország már 2,5 millió adag vakcina árával tartozik a cégnek, írja a Reuters. A cikk a Jerusalem Postra hivatkozva azt írja, hogy a vasárnapra ígért szállítmány addig nem is érkezik meg, amíg Izrael nem rendezi a tartozását.

Az ügyben a Pfizer csak annyit közölt a Reutersszel, hogy eddig probléma nélkül teljesítettek minden szállítást a novemberben aláírt szerződés szerint, és jelenleg azon dolgoznak az izraeli kormánnyal, hogy további szállítmányok érdekében kiterjesszék a szerződést, és amíg ez tart, addig előfordulhat változás a szállítás ütemezésében. A háttérben viszont a miniszterelnök Benjamin Netanjahu és a védelmi miniszter Beni Ganc ellentéte állhat, akik a bírói kinevezéseken vitatkoztak össze.

Izraelben keddig 5,72 millió 16 éven felüli kapott már meg legalább egy oltást, mindkét oltásán pedig 4,84 millió lakos van túl – előbbi a lakosság 60,87, utóbbi a lakosság 55,92 százaléka, amivel Izrael a második helyen áll világviszonylatban Gibraltár mögött.

Az ország eddig 785 millió dollárért vett vakcinát a Pfizertől, és további több mint 1 milliárd dollárért újabb 36 millió adagot szeretnének vásárolni az amerikai cégtől.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!