Ferenc pápa az időseknek és betegeknek szentelte húsvéthétfői imáját

2021. április 5. – 17:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az időseknek és a betegeknek, köztük az idősotthonokban élőknek szentelte húsvéthétfői imáját Ferenc pápa, remélve, hogy szavai bátorítást és reményt nyújtanak nekik.


A Vatikánból interneten közvetítették a Mennyek királynője (Regina caeli) imádságot, amely a húsvét ünnepének befejezését jelenti a katolikus egyházban, és amely az Úrangyala imát helyettesíti.

„Leginkább az idősekre gondolok, azokra, akik betegek, lehetnek akár a saját otthonukban vagy idősotthonokban is. Nekik biztató szavakat küldök, és elismerem a tanúságtételüket” – mondta Ferenc pápa.

A járványügyi korlátozások miatt idén másodszor fordult elő, hogy a Vatikánban és nem a Szent Péter-téren rendezték Jézus feltámadása ünnepének szertartásait. Szinte egyetlen zarándok sem volt látható a hét végén Rómában, és hétfőn is üres volt a hatalmas Szent Péter-tér, írta az MTI.

Előző nap, a húsvétvasárnapi ünnepi szentmise után mondott beszédében a Szent Péter-bazilikában a pápa méltányos vakcinaelosztást kért az embereknek a nemzetközi közösségtől, és arra kérte a világ országait, hogy gyorsítsák fel a koronavírus elleni vakcinák szétosztását és beadását, különösen a szegények körében, egyben elítélte a fegyveres konfliktusokat és a fegyverkezési versenyt a világban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!