Világgá kürtölte a születendő gyerek nemét, majd lezuhant a kisrepülő

2021. április 1. – 16:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Két ember meghalt kedden, amikor egy babaváró bulira rendelt Cessna 206 kisrepülő rózsaszín füsttel bejelentette a születendő gyerek nemét, majd leállt, és a vízbe csapódott. Egyes források szerint a gépen négyen ültek, a kisgépet egy helyi cég adta bérbe. A hatóságok most vizsgálják az esetet.

Az baleset Cancúnban történt, a becsapódásról videó is készült, amit az anyuka rokonai vettek fel az öbölből, egy hajó fedélzetéről. A videón látszik és hallatszik, hogy arra tippelnek, a gyerek fiú lesz, amikor rózsaszín füst száll fel a gépből, ami azt jelenti, hogy kislány fog születni. Majd szinte rögtön a gép motorja leáll, és belezuhan az öböl vizébe.

A videót, amin egyenesben látszik a becsapódás, itt látható:

Ahogy mi is írtuk korábban, nem ez az első eset, hogy a baba nemét felfedő bulin vagy azzal összefüggésben baleset történik. Februárban egy saját készítésű, direkt a bulira készült eszköz robbant fel, és a robbanásba belehalt a születendő gyerek apja. Szintén ebben a hónapban egy másik férfi halt meg egy ilyen összejövetelen Michiganben, amikor felrobbant egy ágyú, és annak egy darabja halálosan megsebesítette őt. Az ágyút nem direktben a baba nemének közlésére szerették volna használni, hanem az érkezését akarták vele ünnepelni. Kiemelkedik a tragédiák sorából az a 2020-as babaváró buli is, amikor több ezer hektárnyi terület égett le Kaliforniában, miután az egyik pirotechnikai eszköz begyújtotta a növényzetet.

(Jalopnik)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!