Brüsszel fellép a lengyel bírói függetlenség védelmében

2021. március 31. – 14:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Bizottság az Európai Unió Bíróságához fordult, és ideiglenes intézkedések meghozatalát kérte a lengyel igazságszolgáltatás védelmében.

A lengyel parlament (szejm) 2019. december 20-án szavazta meg a bíróságokról szóló törvények módosításait. A változások fegyelmi intézkedéseket tesznek lehetővé az olyan bírók esetében, akik nyilvánosan megkérdőjelezik egy másik bíró kinevezését, illetve akik a bíróságok és a bírók függetlenségével „összeegyezhetetlen” közéleti tevékenységet folytatnak.

Lengyelországban 2020. február 14-én léptek hatályba ezek a jelentős szabályozói változások, ami miatt az Európai Bizottság 2020. április 29-én kötelezettségszegési eljárást indított az ország ellen.

Didier Reynders igazságügyi biztos most azt közölte, hogy az Európai Bizottság a lengyel bírók függetlenségének védelme érdekében ideiglenes intézkedéseket kért az unió luxemburgi székhelyű bíróságától mindaddig, amíg az igazságszolgáltatás lengyelországi helyzetének ügyében indított kötelezettségszegési eljárás jogerős ítélettel le nem zárul.

Védelem

Indoklása szerint az ideiglenes intézkedésekre az igazságszolgáltatás függetlenségének és az uniós jogrendnek okozott súlyos és helyrehozhatatlan károk súlyosbodásának megakadályozása érdekében van szükség.

Az uniós bizottság a közleményében kijelentette:

a kötelezettségszegési eljárást a brüsszeli testület azért indította, mert azt állapította meg, hogy az igazságszolgáltatásról szóló lengyel szabályozás aláássa a bírók munkájának függetlenségét, megakadályozza a lengyel bíróságokat abban, hogy közvetlenül alkalmazzák az igazságszolgáltatás függetlenségét védő uniós jogszabályok egyes rendelkezéseit, és ilyen kérdésekre vonatkozóan előzetes döntéshozatal iránti kérelmeket terjesszenek elő.

Mi a baj ezzel a törvénnyel?

A törvény több eleme sérti az uniós jogot, például nagyon kiszélesíti a fegyelmi bűncselekmény fogalmát, és ezáltal növeli azon esetek számát, amelyekben a bírósági határozatok tartalma fegyelmi bűncselekménynek minősíthető.

Így a fegyelmi rendszer felhasználható a bírósági határozatok tartalmának politikai ellenőrzési rendszereként. A szabályozás megakadályozza a lengyel bíróságokat abban, hogy teljesítsék az uniós jog alkalmazására vagy az uniós bíróságától előzetes döntéshozatalra előterjesztett döntéshozatali kötelezettségüket.

A törvény továbbá megakadályozza a lengyel bíróságokat abban, hogy az előttük folyamatban lévő ügyekben mérlegeljék a más bírók által az ügyek elbírálására vonatkozó hatáskörét.

Ez így nem kóser

Mindezek miatt a lengyel törvény összeegyeztethetetlen az uniós jog elsőbbségének elvével, az előzetes döntéshozatali mechanizmus működésével, valamint a bírói függetlenség követelményeivel, illetve rontja az uniós jog hatékony alkalmazását – szögezték le Brüsszelben.

Végezetül megjegyezték, hogy a szabályozás előírja a bírók számára, hogy konkrét információkat tegyenek közzé a nem szakmai tevékenységeikkel kapcsolatban. Ez szintén összeegyeztethetetlen a magánélet tiszteletben tartásához, valamint a személyes adatok védelméhez való joggal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!