40 éve egy merénylő meglőtte az amerikai elnököt, aki aztán besétált a sürgősségire, és összeesett

„Drágám, elfelejtettem elhajolni”

– mondta a kórházban egy hordágyon fekvő Ronald Reagan amerikai elnök a feleségét meglátva negyven évvel ezelőtt, miután 1981. március 30-án merényletet kíséreltek meg ellene. Az akkor 70 éves Reagant eltalálta az egyik lövedék, ami áthatolt a tüdején, és néhány centire a szívétől állt meg. Ő volt az első hivatalban lévő elnök, aki megsérült, de túlélt egy merényletet, ami után kiugró népszerűsége is hozzájárult ahhoz, hogy átmentek a kongresszusban a gazdasági intézkedései, végül pedig az Egyesült Államok egyik legnagyobb hatású elnökeként zárta második ciklusát.

Először azt hitte, a bordája tört el

A merénylet idején azonban az ismert színészből lett kaliforniai kormányzó, majd republikánus elnök még csak 69 nappal járt beiktatása után. Washingtonban, a Fehér Háztól nem messze lévő Hilton hotelben tartott beszédet a legnagyobb amerikai szakszervezeti szövetség előtt. Önéletrajzi könyvében később arról írt, hogy előtte és utána is többször golyóálló mellényt viselt az öltönye alatt, de aznap valamiért ezt nem tartották szükségesnek, mivel csak néhány tíz métert kellett megtennie oda-vissza az épület és a páncélozott elnöki limuzin között.

Reagan és kísérete a hotel egyik oldalsó kijáratán ment ki a beszéde után, az elnök integetett az őt váró száznál több újságírónak és nézelődőnek. Közöttük vegyült el a 25 éves támadó is, aki kevesebb mint öt méterről adott le hat lövést, amivel Reaganen kívül három másik embert sebesített meg. Először James Brady fehér házi szóvivőt lőtte fejbe, egy Thomas Delahanty nevű rendőrt a nyakán, a merénylő és az elnöki limuzin közé ugró ügynököt, Tim McCarthyt pedig a mellkasán találta el.

Reagan később úgy emlékezett vissza, hogy hangos pukkanásokat hallott, amiket először petárdának gondolt. Aztán felgyorsultak az események, Jerry Parr, az elnököt védő Secret Service ügynökeinek vezetője hátulról megragadta, és a limuzinba lökte Reagant, akit aztán testével is próbált védeni. Később kiderült, hogy az utolsó lövés a limuzinról megpattanva éppen ekkor találhatta el a karja alatt Reagant, mielőtt a lövöldözőt a biztonsági emberek lefegyverezve a falhoz szorították.

Az elnök azonban akkor csak annyit tudott, hogy éles fájdalmat érzett az oldalában, miután Parr belökte a kocsiba, majd pedig rávetette magát. Reagan először azt hitte, hogy egy bordája tört el, aztán azt vette észre, hogy egyszerűen nem kap elég levegőt. Először még a Fehér Házba indultak, de Parr villámgyorsan a George Washington Egyetemi Kórház felé irányította az elnöki limuzint, miután Reagan vért köhögött fel.

Saját lábán ment be a sürgősségire, az ápolónőknek elmondta, hogy nem tud rendesen lélegezni, majd összecsuklottak a térdei. Noha közben a médiában ekkor még arról jelentek meg tévesen hírek, hogy az elnök nem sérült meg, Reagan sok vért vesztett, és súlyos volt az állapota. Egy hordágyra rakták, és akkor még azt hitte, hogy egy törött borda szúrhatta át a tüdejét, csak fokozatosan tudta meg, hogy valójában mi történt.

Noha mindenki nagyon aggódott érte, a különböző beszámolók szerint Reagan a helyzet súlyossága ellenére is kedélyesen beszélgetett. A cikk elején idézett mondattal fogadta Nancy Reagan first ladyt, utalva ezzel Jack Dempsey nehézsúlyú bokszoló 1926-os veresége után elmondott szállóigéjére. Aztán még a műtőbe szállítása előtt is oldotta a feszültséget, amikor odaszólt az orvosoknak: „Remélem, mind republikánusok.” Önéletrajzi könyve szerint az egyik orvos azzal válaszolt, hogy aznap mind azok.

A műtét két órán át tartott, kivették a lövedéket, és elállították a vérzést. Az operációt ugyan altatásban végezték, ennek ellenére az elnöki jogköröket nem ruházták át hivatalosan George H. W. Bush alelnökre. Ez később sem merült fel, a Fehér Ház végig azt próbálta kommunikálni, hogy Reagan a kórházból is dolgozik, a műtét másnapján alá is írt egy törvényt a kórházi ágyából.

Megszállottan üldözte Jodie Fostert a merénylő

Az elfogott támadóról közben kiderült, hogy nem politikai indíttatásból próbálta meg végrehajtani a merényletkísérletet, és korábban sokáig nem is Reagan volt csak a célpontja. A támadás idején 25 éves John Hinckley kifejezetten jómódú családban született Oklahomában, később átköltöztek Texasba szüleivel. Már fiatal korában mentális betegség jelei jelentkeztek nála, Martin Scorsese 1976-ban bemutatott Taxisofőr című filmjének megnézése után pedig megszállottá vált.

Hinckley mindenáron meg akart ismerkedni a filmben még 12 évesen szereplő Jodie Fosterrel, akinek leveleket írogatott, követni is kezdte, majd pedig elhatározta, hogy egy merénylettel szerez magának ismertséget, és hívja fel magára a színésznő figyelmét. Az 1980-as elnökválasztási kampány alatt az akkori elnök Jimmy Carter rendezvényeire próbált eljutni, egyszer pedig őrizetbe is vették a nashville-i reptéren, mert három lőfegyvert találtak nála.

Később amerikai lapok arról írtak, hogy John Lennon meggyilkolása is lesújtotta Hinckley-t, de ez is csak fokozta az eltökéltségét, hogy bármi áron felhívja magára Jodie Foster figyelmét. Tanulmányozta Reagan napirendjét, és kereste a lehetőséget, hol követhetné el a merényletet, amit végül a washingtoni hotelnél hajtott végre.

Elfogása után Hinckley-t többek között az elnök elleni gyilkossági kísérlettel vádolták meg, de ügyvédei azzal érveltek a tárgyalásán, hogy nárcisztikus személyiségzavarban szenvedett, és nem volt beszámítható tettekor. Végül nagy felzúdulást keltett Amerikában, amikor beszámíthatatlanságára hivatkozva tizenhárom vádpont alól felmentették, de a washingtoni St. Elizabeth Kórház pszichiátriájára kellett vonulnia.

Még csak utána jött Reagan elnökségének nagyja

Reagan tizenegy nap után tért vissza a Fehér Házba, de még ott is folytatódott a rehabilitációja. Azt is fontosnak tartotta, hogy saját lábán hagyja el a kórházat. A Washington Post akkori tudósítója, David Broder később kiemelte, hogy Reagan a kórházban is végig egy nyugodt, a többieket is a veszélyes helyzetben megnyugtató férfi képét sugározta. „Mitikus alak lett” – mondta.

A támadás után Reagan népszerűségi mutatója 70 százalék közelébe ugrott, április végén pedig hősként ünnepelték, amikor felszólalt a kongresszusban. A mai viszonyokhoz képest az Egyesült Államok sem volt annyira szélsőségesen megosztott, mint most, amit az is jól szemléltetett, hogy a családján és közeli munkatársain kívül a kórházban Reagan első látogatója például Thomas P. O’Neill demokrata házelnök volt.

Reagannek sikerült átvinnie a demokrata többségű képviselőházon is a gazdasági programját augusztusban, több demokrata is átszavazott a terveire. Addigra Reagan a hivatalos közlés szerint teljesen felépült a merényletkísérletből, azonban egyes források szerint még évekig érződtek a sérülésének hatásai. A gazdasági helyzet rosszabbra fordulásával később visszaesett a munkáját pozitívan megítélők aránya, de 1989-ben, a hidegháború végén az egyik legnépszerűbb elnökként köszönt le.

2016-ban kiengedték a támadót

A Reaganen kívül megsérült három férfi közül ketten teljesen felépültek, James Brady fehér házi szóvivő azonban hiába esett át több műtéten is, maradandó agysérüléseket szenvedett, többek között részlegesen lebénult és kerekesszékbe kényszerült. Brady a fegyvertartás szigorításának egyik élharcosa lett, és 1993-ban a kongresszus elfogadta, Bill Clinton elnök pedig aláírta a Brady-törvényt, ami alapján a vevőknek öt napig várniuk kellett a fegyvervásárlás előtt, és ami kikötötte a vásárlók hátterének ellenőrzését.

Brady 2014-ben, 33 évvel a merényletkísérlet után halt meg, a halálát pedig közvetlenül összekapcsolták az akkor elszenvedett sérüléseivel, és ezért gyilkosságnak minősítették. Végül azonban nem emeltek újabb vádat Hinckley ellen.

A támadó ügyvédei azzal érveltek, hogy Hinckley az évek során felépült betegségéből, és sikerült elérniük, hogy 1999-től felügyelet mellett, 2003-tól pedig anélkül is egy-egy napokra, majd hosszabb időkre meglátogathassa szüleit. 2016-ban azt is engedélyezte egy szövetségi bíró, hogy a férfi elhagyhassa a St. Elizabeth Kórházat, és korlátozásokkal, de anyja virginiai otthonában élhessen. 2018-ban ezt tovább enyhítették, már egy megadott körzetben elhagyhatta a házat is, viszont rendszeres időközönként jelentkeznie kell orvosainál, és továbbra is részt kell vennie egyéni és csoportos terápián.

A merénylet idején az elnök védelmével megbízott egyik ügynökként mellkason lőtt Tim McCarthy pedig éppen tavaly nyáron került be újból a hírekbe, amikor nyugdíjba vonult. 1993-ban hagyta ott a Secret Service-t, és egy évvel később nevezték ki Orland Park város rendőrfőnökének, 2016-ban megkapta az év rendőrfőnöke elismerést is Illinois-ban. Az évek során többször is kérdezték az 1981-es eseményekről, amikre így emlékezett vissza: „Arra fordultam, amerről a lövéseket sejtettem, és megpróbáltam olyan nagyra nyúlni, amilyenre csak tudtam.”

(Felhasznált főbb források: Washington Post, BBC, Ronald Reagan Presidential Library, History.com, Egy amerikai élet: Ronald Reagan, Los Angeles Times)