Egy 14 éves lány szexuális kizsákmányolásával vádolják Epstein egykori barátnőjét

Egy új vádemelés szerint Ghislaine Maxwell többször is fizetett egy 14 éves lánynak, hogy meztelenül megmasszírozza Jeffrey Epsteint és közösüljön vele – írja a New York Times. A vád szerint 2001 és 2004 között ez többször is előfordult. Az eddigi vádak alapján Maxwell csak segített Epsteinnek a fiatalkorú lányok toborzásában és megkörnyékezésében, ez a mostani súlyosabb.
A vád szerint miután a lány végzett Epstein masszázsával, Maxwell – vagy Epstein egy másik alkalmazottja – több száz dollárt fizetett neki.
Maxwellt 2020 júliusában tartóztatták le, mert a rendőrség gyanúja szerint több kiskorút is megkörnyékezett és – közvetve vagy közvetlenül – szexmunkára kényszerített. Decemberben az egész vagyonát (22,5 millió dollárt) ajánlotta fel óvadékként, hogy szabadlábon védekezhessen, de a bíróság ezt elutasította.
A vádirat ezt az új 14 éves lányt Kiskorú áldozat 4-ként említi. Elvileg Maxwell és Epstein rábeszélte a lányt, hogy másokat is toborozzon, hogy megmasszírozzák Epsteint. Ezek után több 18 évesnél idősebb és fiatalabb lányt is bevont, mert ő is, és a többiek is több száz dollárt kaptak egy-egy ilyen – gyakran szexbe forduló – masszázsért.
Az ügy másik fő vádlottja, Jeffrey Epstein már nem él, a rendőrség szerint 2019-ben felakasztotta magát a cellájában.