Még sokáig eltarthat a Szuezi-csatornába beragadt teherhajó elmozdítása

2021. március 25. – 09:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Frissítés 12:24: felfüggesztették a hajóforgalmat a Szuezi-csatornában a beszorult konténerszállító, az Ever Given miatt, írja az MTI. Most már nyolc vontatóhajóval próbálják kiszabadítani a keresztbe fordult teherhajót, aminek tulajdonosa szerdán elnézést kért a világkereskedelem felborulása miatt. A Shoei Kisen Kaisha szerint a hajó irányba fordítása „rendkívül nehéz”, de „nagyon keményen dolgoznak a helyzet megoldásán”, írja a BBC.

Korábban írtunk arról, hogy szerdán a világ egyik legnagyobb teherhajója, az Ever Given egy erős széllökés miatt irányt tévesztett, és keresztbe fordult a Szuezi-csatornán (miután péniszformájú utat írt la a vízen). A teherhajó második napja rostokol a Szuezi-csatornán, és úgy tűnik, hogy eddig nem igazán sikerült megmozdítani – írta meg a Guardian.

Az Ever Given nevet viselő, 400 méter hosszú és nagyjából 220 ezer tonnás megfeneklett hajót eddig kisebb hajókkal akarták elmozdítani, de ez eddig sikertelen volt. A Vessel Finder hajókövető szoftver szerint csütörtök reggel öt vontatóhajó dolgozott az Ever Given kiszabadításán. Eközben próbálják kikotorni a hajó körüli iszapot és homokot.

Az Ever Given – Fotó: Suez Canal/HO/AFP Photo
Az Ever Given – Fotó: Suez Canal/HO/AFP Photo

Egy Guardiannek nyilatkozó szakember, Peter Berdowski szerint a hajó leginkább egy partra vetett bálnához hasonlít, aminek akkora a súlya, hogy nem lehet csak úgy elvontatni a homokról. Az egyik lehetséges forgatókönyv szerint le kellene pakolni a teherrakományt, hogy a hajót ki lehessen lazítani az iszapból, ez azonban hetekig tarthat. Az Ever Given akár 20 ezer konténert is szállíthat.

A torlasz miatt nagy tengeri szállítmányozók már azt fontolgatják, hogy alternatív útvonalon küldik a hajóikat. A Maersk azt nyilatkozta, hogy a teherhajóik lehet, hogy inkább körbekerülik teljes Afrikát a déli Jóreménység fokát útba ejtve, ha még sokáig eltart az Ever Given kiszabadítása.

Műholdkép az Ever Givenről – Fotó: Reuters
Műholdkép az Ever Givenről – Fotó: Reuters

Eközben a kereskedelmi csatorna mindkét oldalán legalább 150 olajjal, autóipari alkatrészekkel és egyéb termékekkel megrakott hajó torlódott fel. A csatornán 2019-ben napi mintegy 50 hajó haladt át, ami a világ konténerszállító hajóforgalmának csaknem egyharmadát jelenti. Az Európa és Ázsia közötti kereskedelem egyik fontos tényezője a csatorna, az elzárása pedig komoly problémákat okozhat a kereskedelemben.

A hajó 25 fős legénysége egyébként jól van, nem sérült meg senki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!