Észak-Korea megint rakétákat lőtt ki, ezúttal a Japán-tenger felé

2021. március 25. – 05:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Észak-Korea újabb két rakétát lőtt ki a Japán-tenger felé – közölte csütörtökön Dél-Korea és Japán az MTI szerint.

A dél-koreai hadsereg vezérkara az amerikai hírszerzéssel szoros együttműködésben elemezte a történteket, és rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákként azonosította az Észak által indított két rakétát.

A japán védelmi tárca szerint az első észak-koreai rakétát helyi idő szerint nem sokkal reggel 7 óra után, a másodikat pedig szűk fél órával később indították. Szuga Josihide japán kormányfő újságíróknak nyilatkozva azt mondta: Japán „határozottan elítéli” a rakéták kilövését, amely az ENSZ biztonsági tanácsi határozatainak egyértelmű megsértését jelenti.

Az amerikai hadsereg indiai- és csendes-óceáni parancsnoksága a szomszédos országokat veszélyeztető tevékenységnek nevezte az újabb északi rakétakísérletet, és közölte, hogy szövetségeseikkel és partnereikkel szorosan egyeztetnek a kialakult helyzetről.

Észak-koreai rakétakilövés 2019. július 31-én – Fotó: HANDOUT / KCTV / AFP
Észak-koreai rakétakilövés 2019. július 31-én – Fotó: HANDOUT / KCTV / AFP

Észak-Korea egy héten belül másodszor hajtott végre rakétakísérleteket. Ahogy arról a Telex korábban beszámolt, vasárnap két rövid hatótávolságú manőverező robotrepülőgépet indított nyugati partjairól. A vasárnapi volt az ország első rakétakísérlete azóta, hogy Joe Biden az Egyesült Államok elnöke. Biden nem vette provokációnak a kísérletet, a védelmi tisztviselők szerint „csak a szokásosként” hivatkozott az esetre. Néhány nappal korábban a dél-koreai és az amerikai haderő közös, kilencnapos hadgyakorlatot tartott, ez múlt csütörtökön ért véget.

Az ENSZ határozatokban tiltotta el ballisztikus rakéták tesztelésétől a saját atomfegyver kifejlesztésén dolgozó Észak-Koreát, és kemény büntetőintézkedésekkel sújtotta, hogy eltántorítsa a nukleáris robbanófejjel felszerelhető rakéták fejlesztésétől.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!