Öt ember meghalt a tanzániai elnök ravatalánál lévő tömegben

2021. március 22. – 23:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Öt ember életét vesztette, amikor vasárnap a John Magufuli, elhunyt tanázniai elnök ravatalánál lévő tömegben valamiért kitört a pánik – írta meg a Reuters.

Az elnök holtteste előtt Dar es-Salaam városában lehetett leróni a tiszteletet egy stadionban. Egyelőre nem ismert az oka annak, hogy a ravatalhoz érkező tömegben miért tört ki a pánik.

Mint kiderült, mind az öt áldozat egy családból származott: egy anyáról, Susan Mtuwáról, két gyermekéről és két másik hozzájuk tartozó gyerekről volt szó.

Az ország ellenzéke szerint Magufulit, Tanzánia vírustagadó elnökét koronavírus miatt Kenyában kezelték, és már egy hete halott volt, amikor nyilvánosságra hozták a halálát. A kormány tagadja az ezzel kapcsolatos vádakat.

John Magufuli korábban arra szólította fel az ország 60 milliós lakosságát, hogy imával és gyógynövényekkel védekezzenek a koronavírus ellen, tavaly nyáron pedig bejelentette, hogy a három napig tartó imával legyőzték a járványt. Ezután hónapokon át kitartóan tagadta, hogy országában egyáltalán jelen volna a vírus.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!