A külügy elárulta, hogyan sikerült elérni a dubaji Burdzs Kalifa március 15-i nemzeti színű kivilágítását

Legfontosabb

2021. március 18. – 14:40

frissítve

A külügy elárulta, hogyan sikerült elérni a dubaji Burdzs Kalifa március 15-i nemzeti színű kivilágítását
Fotó: olvasónk, El-Bahadli Yasser

Másolás

Vágólapra másolva

A dubaji Burdzs Kalifa (Burj Khalifa) felhőkarcoló nemzeti ünnepi megvilágítását az abu-dzabi magyar külképviselet hivatalos jegyzék útján kérte az Egyesült Arab Emírségek külügyminisztériumától, és az nem került pénzbe – válaszolta a Telex kérdésére a Külgazdasági és Külügyminisztérium.

Mint a Telex megírta: március 15-én a magyar nemzeti ünnep alkalmából egy percre piros-fehér-zöld színekkel világították ki a világ legmagasabb épületét.

A 828 méter magas felhőkarcolót gyakran világítják ki különböző színekkel, hogy utaljon egy-egy eseményre vagy ünnepre. Az épület gigantikus hirdetőoszlopként is működik: aki fizet érte, az megrendelheti az általa kért színeket vagy ábrákat.

Hadházy Ákos független képviselő egy Facebook-posztban azt írta: a 3 perces attrakciót bárki megveheti 70 ezer dollárért (kb. 21 millió forint), a hétvégén 100 ezer dollárt (30 millió forint) kell fizetni ezért. Hadházy arra is utal, hogy az ünnepi hétvégét Mészáros Lőrinc Dubajban töltötte, magángépe március 16-án kora este érkezett vissza Budapestre – erről a Hvg.hu videót is készített.

A Telex azzal a kérdéssel kereste meg az abu-dzabi magyar nagykövetséget, hogy az épület kivilágítását ki rendelte meg és ki fizette. A Külgazdasági és Külügyminisztérium kérdésünkre ezt válaszolta:

Az ünnepi gesztust a fogadó állam díjmentesen biztosítja a diplomáciai testületek számára, ez tehát költségvonzattal nem járt.

A Burdzs Kalifa Twitter-oldalán látható, hogy március 17-én, Szent Patrik napján, Írország nemzeti ünnepe alkalmából világították ki a felhőkarcolót.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!