Kim Dzsongun húga figyelmeztette Bidenéket, hogy ne ráncigálják az oroszlán bajszát

2021. március 16. – 08:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kim Dzsongun észak-koreai diktátor húga, Kim Jodzsong figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy „ne ráncigálják az oroszlán bajszát”, írja a BBC. A diktátor húga rosszallását fejezte ki az amerikai-dél-koreai közös hadgyakorlatok miatt. Úgy fogalmazott,

„Megragadjuk ezt az alkalmat, hogy figyelmeztessük a földünkön lőporszagot eregetni próbáló új amerikai vezetést. Ha nyugodt álmokat szeretne a következő négy évben, inkább tartózkodjon a balhékeltéstől.”

Az utóbbi években komoly politikai befolyásra szert tett Kim Jodzsong egy nappal azelőtt beszélt az észak-koreai állami médiának, hogy Antony Blinken, az USA magyar származású külügyminisztere első hivatalos látogatására érkezik Dél-Koreába szerdán.

Blinken kedden, négynapos távol-keleti látogatása első állomásán, Tokióban arról beszélt, hogy az Egyesült Államok szövetségeseivel Észak-Korea nukleáris leszerelésén fog dolgozni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!