Drogcsempészetre kifejlesztett tengeralattjárót, 3 tonna kokaint találtak egy nagyszabású spanyol razziában

2021. március 15. – 14:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Drogcsempészetre kifejlesztett tengeralattjárót foglaltak le Spanyolországban, a rendőrségi műveletben több tonna kábítószert találtak és több tucat embert előállítottak – közölte az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) az MTI híradása szerint.

A hágai székhelyű uniós szervezet tájékoztatása szerint

ez az első felfedezett, kifejezetten kábítószer-kereskedelem céljából épített tengeralattjáró, amit Európában gyártottak.

Eddig csak latin-amerikai országokban készült, drogcsempészetre szánt tengeralattjárót fedeztek fel Európai és nemzetközi vizeken.

A tengeralattjárót egy kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó szervezett bűnözői csoport felszámolására indított akcióban találták. A Spanyolország számos városában egy időben végzett műveletben 47 házkutatást tartottak és 52 embert állítottak elő. Két kis méretű tengerjáró hajót, egy tengeralattjárót, egy csaknem 300 ezer euró értékű, nagysebeségű jachtot, valamint több mint 3 tonna kokaint, 700 kilogramm hasist és több mint 100 ezer euró készpénzt foglaltak le.

Az Europol tájékoztatása szerint a műveletben Spanyolország mellett Kolumbia, Hollandia, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Portugália illetékes hatóságainak összesen háromszáz rendőre vett részt.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!