Házi készítésű narkóhajóra csaptak le a spanyol rendőrök

2021. március 12. – 20:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A spanyol rendőrség egy, jobb híján nevezzük így, házi kábítószer-tengeralattjárót foglalt le Málagában, írja a rendőrség oldala.

A hajó, mely megkülönböztethetetlenségig hasonlít (messziről, este nézve) egy tengeralattjáróra, egy ipari raktárban pihent, a rendőrség szerint akár két tonna kábítószer szállítására is alkalmas volt. Íme, mutatjuk:

A házi készítésű hajó – Fotó: Policía Nacional
A házi készítésű hajó – Fotó: Policía Nacional

A rendőrség a hajóra egy szélesebb körű nemzetközi kábítószer-művelet során talált rá, az akcióban öt másik ország, illetve az EU bűnügyi ügynöksége, az Europol is részt vett. A rétegelt lemezekből és üvegszálból készült hajót a rendőrség lefoglalta.

A hajót két 200 lóerős motor hajtotta, oldalát kékre festették és három lőrést is raktak rá. Rafael Pérez, a spanyol rendőrség vezetője szerint azonban tengeren sosem járt.

„A hajó olyan, mint egy jéghegy. A gyakorlatban a tetejétől eltekintve szinte semmi nem látszik a víz felszíne fölött, ha vízre rakják”

– mondta. A szerkezet egyébként nem egyedi találmány, hasonló hajókat már fedeztek fel a Csendes-óceánon és az Atlanti-óceánon is, főként Közép- és Dél-Amerika közelében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!