Egy rendőrt vádolnak a Londonból eltűnt Sarah Everard meggyilkolásával

2021. március 13. – 10:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy londoni rendőr, a 48 éves Wayne Couzens ellen emeltek vádat emberrablás és gyilkosság miatt a múlt héten eltűnt Sarah Everard ügyében – írja a BBC.

A londoni rendőrség (Met) diplomáciai testőrszolgálatának rendőreként dolgozó Couzens már szombaton bíróság elé állhat. Nick Ephgrave, a Met parancsnokhelyettese szombaton azt mondta, hogy többszáz londoni és kenti rendőre folytatja a nyomozást. Arról is beszélt, hogy a meggyilkolt Everard családját már értesítették a fejleményekről, a számukra továbbra is szakértők nyújtanak segítséget.

Sarah Everardről azután tette közzé ezt a képet, miután március 3-án a nő eltűnt. Fotó: METROPOLITAN POLICE / AFP
Sarah Everardről azután tette közzé ezt a képet, miután március 3-án a nő eltűnt. Fotó: METROPOLITAN POLICE / AFP

Sarah Everard március 3-án London déli részén sötétedés után indult egyedül haza egy barátjától. Az eltűnésének estéjén fél tízkor még felvette egy biztonsági kamera, ahogy egy forgalmas úton sétált. Miután Everard családja bejelentette a nő eltűnését, a rendőrség részletes leírást közölt az eltűnt nő külsőjéről, megpróbálták rekonstruálni azt az utat is, amelyen feltehetőleg gyalog igyekezett hazafelé, és több mint 120 telefont kaptak az eltűnéssel kapcsolatban.

A 33 éves nő testét szerdán több mint egy héttel azután találta meg Kentben, Ashford közelében, hogy Everardnak nyoma veszett. Az emberi maradványokat a rendőrség nem tudta egyből azonosítani, de péntek este azonban megerősítették, hogy Everard holttestét találták meg.

Az ügy miatt országos kérdéssé vált, hogy mennyire biztonságosak – különösen sötétedés után – a brit nyilvános terek a nők számára. Erről részletesen ebben a cikkünkben írtunk >>>

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!