Vette az utolsó akadályt is Joe Biden 1900 milliárd dolláros mentőcsomagja
2021. március 10. – 23:34
frissítve
Átment az utolsó akadályon is Joe Biden 1900 milliárd dolláros (azaz közel 586 ezer milliárd forintos) mentőcsomagja, a javaslatot elfogadta az Egyesült Államok kongresszusának alsóháza is, írja a BBC.
A javaslatcsomagot pár módosítás után néhány napja fogadta el a felsőház, ezt a módosított változatot kellett most az alsóháznak újból jóváhagynia. A mentőcsomag elemei között szerepel például, hogy egy éves kereseti küszöbig minden amerikainak ad a kormány 1400 dollárt (átszámítva kb. 432 ezer forintot) egyszeri juttatásként, valamint heti 300 dollárt kapnak munkanélküli segélyként azok, akik a járvány miatt elvesztették a munkájukat. A szövetségi kormány emellett 350 milliárd dollárral segíti ki az államokat és az önkormányzatokat is.
A segélycsomag most Bidenhez tart, hogy az elnök törvénybe írja, a Fehér Ház szóvivője szerint ez pénteken történik majd meg. A törvényjavaslat hatalmas győzelmet jelent az új elnök számára. Az elnök a mentőcsomag elfogadása után azt mondta,
„Az amerikaiak beoltása az egyetlen módja annak, hogy legyőzzük a járványt, helyreállítsuk a gazdaságot és visszakapjuk az életünket és a szeretteinket. Ezért annyira fontos a mentőcsomag.”
A javaslatot 220-211 arányban hagyták jóvá. A republikánusok nem szavaztak a csomag mellett, a republikánusok szenátusi frakcióvezetője, Mitch McConnell korábban azt nyilatkozta még „soha nem hazardírozott el” a szenátus egy ekkora összeget.