Mostanra már látszik, mennyibe kerülnek valójában az egyeurós olasz házak

Ha valamiből doku-tévéműsort csinálnak, az valószínűleg nem egy átlagos, mindennapi történet. Akkor meg pláne nem, ha egy felújításról van szó, és egy barkács-kertész csatornán adják le.

A Nagymenőkből és a Maffiózókból ismert amerikai színésznő, Lorraine Bracco még két éve vett egy 200 éves házat egyetlen euróért Szicíliában, és kilenc hónapba telt, míg renoválni tudta az áram és vízvezetékek nélküli, borzalmas állapotú ingatlant. A projekthez megvette a szomszédos lakást is 45 ezer euróért. A folyamatról műsor készült a Discovery tematikus alcsatornájára, a HGTV-re, Bracco pedig végigturnézta vele a médiát az októberi bemutatáskor.

Igen, ez is egy olyan egyeurós ház volt, amelyekkel 2019-ben tele volt a nemzetközi média, amelyeknek már külön weboldaluk van, és amelyeket azért osztogattak olasz falvak és néha városok is különböző konstrukciókban és felújítási kötelezettségekkel együtt, hogy ne dőljenek össze régi, elhagyott épületek, vagy ne néptelenedjen el a falu. És amelyekről mostanra már van némi tapasztalat, hogy mit vesz a nyakába, aki bevállal egy ilyet.

Ezt:

Az ilyen állapotú házakból Olaszországban elég sok van. Szicíliában például egy 1968-as földrengés után sokan felvették a biztosítási pénzt, de nem küzdöttek a régi, károsodott házukkal, hanem a környéken máshol kezdtek új életet. Aztán az is jellemző, hogy Amerikába, Kanadába emigráltak egész családok, vagy egy kicsit közelebb, Észak-Olaszországban próbáltak szerencsét. És a Magyarországon is ismert jelenség is létezik: a falvakból, kistelepülésekről a nagyvárosokba vándorolnak a fiatalok. A települések pedig szépen lassan néptelenednek el.

Vályú, kampó, 100 ezer dollár

Ilyen, üresedő faluban árult egyeurós, 18. századi, száz éve üres házat vett a chicagói, szintén olasz származású Meredith Tabbone is, méghozzá látatlanban. Elmondása szerint a 300 éves ingatlan emeletén egykor laktak, a földszintjén viszont lovakat tartottak, úgyhogy vályú van beépítve az oldalába, vaskampók vannak a falakon, és amikor ő először meglátta, szalma volt a földön. Gyakorlatilag csak a falak álltak, de azok sem túl jó állapotban. Mindent neki kellett kiépítenie, beleértve a vezetékeket, ablakokat, ajtókat is.

Ő végül szintén megvette a mellette lévő épületet is, így lett összesen 230 négyzetmétere, és arra számít, hogy 100 ezer dolláros, mintegy 30 millió forintos összköltségből lesz belőlük majd kétteraszos, kétgarázsos, hatszobás lakás. Lorraine Braco negyedmillió dollárosra becsüli a saját projektjének végösszegét. Ami egy amerikainak, de még egy nyugat-európainak is semmiség, ha ingatlanárakról beszélünk, főleg, ha van olyan település is, mint például a szintén szicíliai Troina, amely még 15 ezer eurós felújítási, és 10 ezer eurós energiahatékonysági támogatást is ad.

Nem is csoda, hogy főként amerikaiak, kanadaiak, britek, franciák, hollandok, belgák jelentkeznek az ilyen programokra. És az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a témát a CNN, és annak nyomán a nyugati média sokkal jobban felkapta és nyomja, mint az olasz, volt olyan amerikai ingatlanvásárló, aki azt nyilatkozta, hogy amikor próbált érdeklődni, a helyiek nem is tudtak a programról, amiről ő, sokezer kilométerre onnan, igen.

De nem csak a felújítási költség miatt sántít a jól hangzó „egyeurós olasz ház” szlogen. Tucatnyi olasz település csinál hasonló programot, mindegyik más és más konstrukcióval, de a legtöbb esetben eleve nem jut hozzá az ember a házért egy euróért, mert az csak kikiáltási ár egy vaklicitben. A fent említett Tabbone például 5555 euróért – babonából ennyit ajánlott – , azaz kétmillió forintért jutott az ingatlanhoz. Van olyan település, Sambuca, ahol 16 darab „egyeurós” ingatlant árvereztek, több mint százezer ajánlat érkezett Európából, Amerikából, végül az ingatlanok 1000 és 25 ezer euró között keltek el. A vételáron túl a vevőnek 15000 eurós felújítási kötelezettséget kell vállalni 5000 eurós letét mellett, vagyis ha az ember úgy gondolja, hogy egy kicsit pihenteti a dolgot, és csak nyugdíjas korára újítja fel, az nem fog menni. Ha pedig kifogy a pénzből útközben, akkor még az 5000 eurós kauciót is elveszíti.

A sima adásvételeket is megdobta

Az egyeurós házak világhírének és keresettségének árnyékában viszont az is viszonylag olcsón ingatlanhoz tud jutni Olaszországban, aki nem akar felújítási projektekbe belekezdeni. Sambucában ugyanis a 16 önkormányzati lakás mellett további 100 magáningatlant vettek meg külföldiek. Mint például a texasi Deborah Cavin, aki 50 ezer euróért, 18 millió forintért vett egy házat, miután beleszeretett a településbe. Ők a párjával egy csomó egyeurós házat megnéztek, de egyik sem tetszett nekik, mert vagy nem volt jó helyen, vagy nem volt elég nagy, így döntöttek végül a piaci vásárlás mellett.

A kaliforniai pár, Tamara és Gary Holm is hasonlóan járt: ők azért az egyik „egyeurós” házra tettek egy 5050 eurós ajánlatot az árverésen, de végül 10 ezerért kelt el az ingatlan. Így szintén egy privát eladótól vettek 19 ezerért egy házat, szintén Sambucában.

A saját, helyi egyeurós programot meghirdető települések

Van, ahol az önkormányzat is beszáll a magánlakások kiajánlásába, például Castropignanóban vagy Biccariban. Ott az egyeurós projekt mellett a polgármesterek összeírták az elhagyott magáningatlanokat is, azokat is kiajánlják, és ha valakinek megtetszik, összekötik a tulajdonossal, vagyis azzal, aki a földhivatali nyilvántartások szerint a tulajdonos, de a gyakorlatban már évek, évtizedek óta a falu, vagy emigráns családok esetében Olaszország felé sem néz.

Ilyen esetekben sem teljesen szabad a pálya a befektetőknek: renoválási projektet kell készíteniük, azt elküldeni az önkormányzathoz, és vásárlás után amint megvannak az engedélyek, belekezdeni a munkába, vagy épp határidőre, mondjuk 3 éven belül befejezni a felújítást. Minderre pedig településtől függően két-háromezer eurós letétet kell előre befizetni, ami csak akkor jár vissza, ha teljesíti az új tulaj a vállalt dolgokat. Az ilyen adásvételekben 7-13 ezer euró közötti összegekért cserélnek gazdát a jobbára kétszintes, lepukkant lakások.

Ez a program is siker, Biccari például pár nap alatt 20000 megkeresést kapott, amikor a CNN írt róluk. Olasz emigránsok kanadai, argentin, amerikai leszármazottai éppúgy írtak, mint pihenőházat kereső, „egyszer-talán-oda-is-költözünk” felfogású holland családok, vagy Mexikóból átköltözni vágyó, álmodozó zöldenergia-szakértő fizikus.

A nagyi házát ne adják senkinek

A programban egyelőre mindenki győztes, Sambucában például azt nyilatkozzák, hogy szépen felpörgették a települést a külföldi vásárlók. A helyiek angolul tanulnak, hogy tudjanak kommunikálni velük és a hírverés miatt érkezett 2000 turistával, akik helyben esznek, isznak, szállnak meg, amikor épp nincsenek koronavírus miatti korlátozások.

Csak a Facebookon lehet olvasni olasz nyelvű kommenteket arról, hogy majd amikor rájönnek az elpuhult, máshoz szokott vevők, hogy a városi terepjáróval a lakástól 100 méterre lehet csak parkolni, vagy hogy a boltok nyitvatartása igencsak korlátozott, akkor majd nem lesznek olyan lelkesek.

És azok sem lelkesek, akik hirtelen rájönnek, hogy a fél évszázada üresen álló és pusztuló, elkobzásra váró ingatlan az övék. Mint például Josie Faccini, akinek a nagyanyja az ötvenes években vándorolt ki Kanadába Castropignanóból, a házat hátrahagyva. Amikor Faccini olvasta a híreket az egyeurós kezdeményezésről, megpróbálta felvenni a kapcsolatot a településsel. Tíz évvel ezelőttig ugyanis még rendszeresen nyaraltak arrafelé, aludtak a nagyi házában, amit aztán egy rokon használt a haláláig, öt évvel ezelőttig. Faccininek nyolc hónapjába telt, mire választ kapott, amelyben az önkormányzat arra kérte, hogy papírokkal bizonyítsa, övék a ház. Ami nem lesz egyszerű, hatvan év távlatából, most épp a Covid miatti utazási tilalommal is súlyosbítva.

A polgármester azt mondta, szívesen segít ebben a konkrét ügyben, nem célja, hogy családoktól elvegyen ingatlant, de kitart amellett, hogy elkobozza azokat a házakat, amelyeknek a hivatalos tulajdonosa nem válaszol a megkeresésre, vagy nem tesz írásos ígéretet a renoválásra. Jogilag állítólag még meg is állhat a dolog, a helyi szabályok szerint ugyanis egy ingatlantulajdonosnak olyan állapotban kell tartania az ingatlanát, hogy az ne legyen veszélyes senkire, az ezt megszegőknek bírság, és végső esetben elkobzás is járhat.

Másutt, például Carrera Ligurében, vagy Lecce nei Marsiban kudarcba is fulladt az egyeurós projekt az elérhetetlen tulajdonosok miatt, akik valószínűleg tartanak attól, hogy az évi 400 eurós adót visszamenőleg bevasalják rajtuk. Emellett a veszekedő társtulajdonosok sem segítik az ilyen ügyeket, akik mondjuk nyolcan örököltek meg egyenlő arányban egy ingatlant.

Faccini egyébként azt ígéri, hogy ha sikerül bizonyítani, hogy övék a ház, akkor odaköltözik, és segít a település felvirágoztatásában, és mindenkinek ajánlja majd az egyeurós házak vásárlását.