Egy 13 éves diák hazugsága után fejezték le a párizsi történelemtanárt

2021. március 07. – 20:38

frissítve

Egy 13 éves diák hazugsága után fejezték le a párizsi történelemtanárt
Samuel Patyra emlékeztek október végén – Fotó: AFP/Hans Lucas

Másolás

Vágólapra másolva

Nemcsak Franciaországot, hanem az egész világot megrázta az október 16-án meggyilkolt Samuel Paty esete. A 47 éves tanárt, aki Párizs egyik külvárosi iskolájában tanított, a csecsen származású 18 éves Abdullah Anzorov megszúrta és lefejezte.

Paty egyik október 5-i óráján a Mohamed prófétáról készített karikatúrákat mutatta be, amelyek elvezettek a Charlie Hebdo nevű lap elleni 2015-ös merénylethez, amiben többen meghaltak. Paty az órája elején jelezte, akiket sértenek a rajzok, hunyják be a szemüket, de akár el is mehetnek, ha nem akarnak részt venni a szólásszabadsággal kapcsolatos vitában.

A 13 éves lány, Z. Chnina ezen az órán nem volt ott, hiányzásai miatt az iskolából ugyanis kitiltották. Ő viszont egy olyan történetet kreált, hogy a tanár azért küldte haza, mert nem akarta őt tanítani. Mindezt elmesélte az édesapjának, Brahimnak, aki felháborodottan megosztotta a hazugságon alapuló történetet közösségi oldalakon egy videóban, egyben a tanár azonnali eltávolítását követelte az iskolától. Az édesanya is bement emiatt panaszt tenni. A videó gyorsan terjedni kezdett a neten, így jutott el az elkövetőig, aki a muszlimok elleni támadást látta az esetben, és kegyetlen bosszút állt.

Mbeko Mubala, a lány ügyvédje megerősítette, hogy nem vett részt azon az órán, és a hazugságot is elismerte. Egy korábbin Z. egyébként részt vett, de akkor a karikatúrák nem kerültek elő. Z. ikertestvére – vele ellentétben – mintadiák, és igazolatlan hiányzásai kapott büntetést, nem azért, mert Paty nem tűrte az ellenvéleményt, vagy nem akart vele foglalkozni.

Z. apja ellen egyébként eljárás folyik, terrorista gyilkosságban való bűnrészesség a vád ellene.

Az esetet elsőként a Le Parisien közölte, ez egy fizetős újság, a Le Figaro egy részletes kivonatot adott közre.