Milyen autóik vannak a világ legdrágább focistáinak?

2021. március 6. – 17:14

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Real Madrid játékosai nemrégiben átvették új Audijukat, a képek bejárták a világsajtót, és mindenki nézegethette, melyik játékos választott SUV-t, vagy épp szuperkombit, és milyen motorokkal kérték őket. Szponzorautókról lévén szó, a márka és a csapat ugye adott volt, az Alapjárat csapata ugyanakkor összeszedte azt a tizenegy focistát szerte a világból, akikért a legtöbb pénzt fizették ki a klubok az elmúlt 8 évben a Transfermarkt adatai alapján, és megnézte, milyen autókra költik ezek a játékosok a pénzüket, legalábbis amikről tudni lehet.

Az árakat a cikk megjelenésének idejében érvényes árfolyamon számoltuk.

11. Gonzalo Higuaín – Bentley Continental GT

Átigazolási ár: 30 milliárd Ft
Autó értéke: 109 millió Ft
Motor: 6.0 W12
Teljesítmény: 575 LE
Gyorsulás 0-100: 4,5 s
Végsebesség: 319 km/óra

A 33 éves argentin futballista jelenleg az Egyesült Államokban „levezet”, az Inter Miami játékosaként bőven túl van sztárkorszakának csúcsán. A középcsatárért még a 2016/2017-es szezonban fizettet a Juventus hatalmas pénzeket. Szimpatikus, hogy a nyilvánvalóan jó fizetése ellenére sem szuperritka sportautókkal járt, olyan átlagautókkal is beérte, mint a Volkswagen Golf VII vagy a Jeep Renegade.

Hogy ne lógjon ki túlságosan a sztárfocisták sorából, volt egy Bentley Continental GT-je is, ami aztán jól bajba is keverte. Az autót egy olasz autókereskedői csoport adta el neki, akikről később kiderült, hogy sorozatosan „elfelejtették” kifizetni a drága autók forgalomba helyezések költségeit és egyéb járulékos adóit. A 2020-ban kirobbant botrány jelenleg is tart, de nem csak Higuaín érintett, több neves futballista neve is felmerült.

Bentley Continental GT. A kép illusztráció, forrás: Bentley
Bentley Continental GT. A kép illusztráció, forrás: Bentley

10. Gareth Bale – Ferrari GTC4Lusso

Átigazolási ár: 33,7 milliárd Ft
Autó értéke: 91 millió Ft
Motor: 6.2 V12
Teljesítmény: 690 LE
Gyorsulás 0-100: 3,4 s
Végsebesség: 335 km/óra

A walesi származású Gareth Bale 2013 óta erősíti a Real Madridot (jelenleg egyébként a Tottenhamnél van kölcsönben), és annak idején rekordösszegért igazolt a királyi gárdához. Egy rekorder nem járhat akármivel, a háza előtt/alatt/mellett jó néhány különleges autó parkol. A legértékesebb mind közül egy igazán impozáns és szupergyors Ferrari GTC4Lusso. A profi futballista szabadidejében előszeretettel hódol kedvenc szenvedélyének, a golfnak, amihez remekül passzol az autó. Az ütőkészlete a csomagtérbe valószínűleg nem, de a négyszemélyes sportautó utasterébe biztosan befér.

Ferrari GTC4Lusso. A kép illusztráció, forrás: Conceptcarz
Ferrari GTC4Lusso. A kép illusztráció, forrás: Conceptcarz

9. Paul Pogba – Rolls-Royce Wraith Black Badge

Átigazolási ár: 35 milliárd Ft
Autó értéke: 120 millió Ft
Motor: 6.6 V12
Teljesítmény: 632 LE
Gyorsulás 0-100: 4,5 s
Végsebesség: 250 km/óra

A francia születésű középpályás jelenleg a Manchester United játékosa, de sokszoros válogatott, 2018-ban is francia csapat tagja volt, amikor megnyerték a világbajnokságot. A látványos játékáról elhíresült sztárfocista nem csak a pályán él, magánélete is a fényűzésről szól. Imádja a dizájnermárkákat, és természetesen rajong a drága autókért is. 2019-ben autókollekciójának értékét 670 millió forintra becsülték, amelyben olyan járművek is helyet kaptak, mint egy Mercedes-Benz GLS, egy Audi RS6 és egy Lamborghini Aventador. Ezek közül a legértékesebb egy fekete Rolls-Royce Wraith, amit még 2018-ban vásárolt magának – talán pont a vb-győzelmet ünnepelte vele.

Pogba Rolls-Royce Wraith-e. Forrás: The Sun
Pogba Rolls-Royce Wraith-e. Forrás: The Sun

8. Eden Hazard – Lamborghini Aventador SVJ

Átigazolási ár: 38,35 milliárd Ft
Autó értéke: 150 millió Ft
Motor: 6.5 V12
Teljesítmény: 770 LE
Gyorsulás 0-100: 2,8 s
Végsebesség: 352 km/óra

A belga származású Hazard hosszú éveken át a Chelsea csapatát erősítette, majd a 2019/2020-as szezonban egy igen magas, messziről is jól látható összegért a Real Madridhoz szerződött, ami jelentősen növelte ázsióját és persze korábban sem szerény anyagi lehetőségeit is kibővítette. Az autói alapján elsőre meglehetősen konzervatív figurának gondolnánk, hiszen van a garázsában egy Mercedes-Benz C-osztály, egy Audi RS4 Avant, egy Range Rover Sport és egy BMW X6, ám azért akadnak finomabb darabok is, például egy Audi R8, egy Aston Martin Vanquish és egy Mercedes-AMG GT R. Legdrágább autója viszont egy fehér Lamborghini Aventador SVJ, amelyet 2020-ban újított be magának.

Lamborghini Aventador SVJ, a kép illusztráció. Forrás: Lamborghini
Lamborghini Aventador SVJ, a kép illusztráció. Forrás: Lamborghini

7. Cristiano Ronaldo – Bugatti Centodieci

Átigazolási ár: 39 milliárd Ft
Autó értéke: 2,9 milliárd Ft
Motor: 8.0 W16 quadturbo
Teljesítmény: 1600 LE
Gyorsulás 0-100: 2,4 s
Végsebesség: 380 km/óra

A Juventusban futballozó Cristiano Ronaldo sem a pályán, sem a való életben nem szokott szerénykedni, főleg, ha autókról van szó. Miért is tenné? Ő a világ egyik legjobb focistája és az első ember a Földön, akinek a követőtábora a közösségi médiában – valamennyi platformot beleszámolva – már átlépte az 500 millió főt. Ronaldo vásárolt magának nemrégiben egy új Bugatti Centodiecit, emellett pedig olyan járgányokat vett, mint a Rolls-Royce Cullinan, a Bugatti Veyron, a Lamborghini Aventador, a Bugatti Chiron, a Rolls-Royce Phantom Drophead vagy a Ferrari 599 GTO.

Bugatti Centodieci. a kép illusztráció. Forrás: Bugatti
Bugatti Centodieci. a kép illusztráció. Forrás: Bugatti

6. Antoine Griezmann – McLaren 675LT

Átigazolási ár: 40 milliárd Ft
Autó értéke: 105 millió Ft
Motor: 3.8 V8 biturbo
Teljesítmény: 675 LE
Gyorsulás 0-100: 2,9 s
Végsebesség: 330 km/óra

A francia csatár már több mint egy évtizede Spanyolországban él, jelenleg a Barcelona játékosa. Bőven volt ideje átérezni, megérteni és megszokni a szenvedélyes déli életfelfogást, amit az autóin tetten is lehet érni. Olyan darabok vannak a gyűjteményében, mint például egy 1970-es évjáratú Chevrolet Corvette Stingray, egy Maserati Grand Turismo S vagy egy Ferrari F12 Berlinetta. Persze az eleganciát és a kényelmet sem veti meg, ha a szükség úgy hozza, akkor útnak indulhat egy Rolls-Royce Wraith vagy egy Cullinan modellel. Kollekciójának legértékesebb darabja mégsem a Rollsok közül kerül ki, mert az egy fehér McLaren 675LT.

McLaren 675LT, a kép illusztráció. Forrás: McLaren
McLaren 675LT, a kép illusztráció. Forrás: McLaren

5. João Félix – BMW M8 Competition

Átigazolási ár: 42,4 milliárd Ft
Autó értéke: 44 millió Ft
Motor: 4.4 V8 biturbo
Teljesítmény: 625 LE
Gyorsulás 0-100: 2,9
Végsebesség: 305 km/óra

A portugál João Félixet tartják generációja egyik legnagyobb tehetségének, amit gyorsaságának, technikásságának és a pályán kamatoztatott hihetetlen kreativitásának köszönhet. Még nagyon fiatal, mindössze 21 éves, de mégis azok közé a futballisták közé tartozik, akikért a legtöbb pénzt fizették az átigazolási szezonban. Miatta történetesen az Atlético Madrid volt hajlandó banki kölcsönt felvenni, hisznek benne és valószínűleg nem tévednek nagyot. Ha az autókat (is) szereted, akkor kicsit csalódott leszel, mert (még) nem szállt a fejébe a hírnév és a csillogás, garázsában nem sorakoznak a szuperautók. Egy fekete BMW M8 Competition boldog tulajdonosa, ami azért még mindig sokak álma.


4. Ousmane Dembélé – Mercedes-AMG S63 Coupe

Átigazolási ár: 46,7 milliárd Ft
Autó értéke: 52 millió Ft
Motor: 4.0 V8 biturbo
Teljesítmény: 612 LE
Gyorsulás 0-100: 3,5 s
Végsebesség: 250 km/óra

A francia csatár nagy Mercedes-Benz rajongó, ami talán a Németországban eltöltött időnek köszönhető. Még a 2016/2017-es szezonban a Borussia Dortmund játékosaként fertőzhette meg a stuttgarti márka eleganciája, ám akkoriban még csak a buszról gyönyörködhetett kedvenc márkájának autóiban, mert nem volt jogosítványa. Miután a Barcelonához szerződött, megszerezte a vezetői engedélyét is, és nyomban bevásárolt erős Mercedesekből. A csúcsmodellek mellett tette le a voksát, garázsában jelenleg egy Mercedes-AMG S63 Coupe és egy Mercedes-AMG G63 terepjáró parkol.

Mercedes S63 AMG Coupe. A kép illusztráció, forrás: Mercedes
Mercedes S63 AMG Coupe. A kép illusztráció, forrás: Mercedes

3. Philippe Coutinho – Mercedes-AMG G63

Átigazolási ár: 48,35 milliárd Ft
Autó értéke: 48 millió Ft
Motor: 4.0 V8 biturbo
Teljesítmény: 585 LE
Gyorsulás 0-100: 3,9 s
Végsebesség: 240 km/óra

A lista harmadik helyezettje a brazil középpályás, akiért a Barcelona 2018-ban fizetett hatalmas összeget, ám sorsa nem alakult a legjobban a katalán klubnál, mert teljesítménye elmaradt a várakozásoktól. A következő évre kölcsön is adták a Bayern Münchennek, ahol bevallottan jobban érezte magát, ami nem is csoda, hiszen a csapat abban az évben diadalmaskodni tudott a német kupában, a német bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is. Coutinho most ismét a Barcelonában futballozik, ám ha sorsa ismét rosszabbra fordulna, még mindig vigasztalódhat a nagy és drága szabadidőautóival. Garázsában Porsche Macan, Audi Q7 és Mercedes-AMG G-osztály sorakozik.

2. Kylian Mbappé – Pagani Huayra

Átigazolási ár: 48,35 milliárd Ft

Autó értéke: 170 millió Ft
Motor: 6.0 V12 biturbo
Teljesítmény: 730 LE
Gyorsulás 0-100: 2,8 s
Végsebesség: 383 km/óra

A világ második legdrágább játékosa, Kylian Mbappé a negyedik francia a listán, ezzel ez a nemzet képviselteti magát a legtöbbször ebben az összeállításban. Nagyon fiatalon, mindössze 16 évesen mutatkozott be a felnőtt futballban, akkor az AS Monaco színeiben. Ez 2015-ben volt, két évvel később pedig kölcsönbe adták a PSG-nek, ami olyan jól sikerült, hogy a francia csapat a 2018/2019-es szezonra minden pénzt hajlandó volt megadni az akkor 19 éves csatárért. A hírnév és a rengeteg pénz már megvolt, ám a jogosítvány még neki sem, így eleinte Mercedes-Benz V-osztállyal vagy Volkswagen Touareggel hozták-vitték a személyi sofőrök. Amióta viszont egymaga is vezethet, garázsába olyan vasakat állított be, mint a Range Rover Evoque, a Mercedes-Benz S-osztály, a Ferrari California vagy az Audi R8. Gyűjteménye koronája pedig egy Pagani Huayra szuperautó.

Pagani Huayra. A kép illusztráció, forrás: Pagani
Pagani Huayra. A kép illusztráció, forrás: Pagani

1. Neymar Jr. – Koenigsegg CCXR Trevita

Átigazolási ár: 74 milliárd Ft
Autó értéke: 1,5 milliárd Ft
Motor: 4.8 V8 biturbo
Teljesítmény: 1018 LE
Gyorsulás 0-100: 2,9 s
Végsebesség: 400 km/óra felett

A szuperautók és környezetvédelem általában nem említhető egy lapon, de lám, ilyen is van és úgy tűnik, a világ legdrágábbja, Neymar igenis törődik a természettel. Van egy Koenigsegg CCXR Trevitája, ami a 2006 és 2009 között gyártott „alap” Koenigsegg CCX „környezetbarát” kivitele, mert motorját és üzemanyagrendszerét úgy alakították ki, hogy normál benzin mellett tankolható legyen E85-ös és E100-as bioetanollal is. A CCXR Trevita egyébként szuperritka (mindössze két darab készült belőle), különlegessége, hogy gyémántbevonatú karbonelemek borítják a karosszériáját valamelyest indokolandó a csillagászati árát. A PSG-ben futballozó brazil szupersztár autógyűjteménye enélkül az autó nélkül sem lenne szegényes, garázsában (inkább garázsaiban) olyan ritka autók sorakoznak még, mint a Lamborghini Veneno, a Lykan Hypersport, az Aston Martin Vulcan vagy a Maserati MC12.

Koenigsegg CCXR Trevita. A kép illusztráció, forrás: Koenigsegg
Koenigsegg CCXR Trevita. A kép illusztráció, forrás: Koenigsegg

A sorrend az autók értéke alapján:
11. João Félix – BMW M8 Competition – 44 millió Ft
10. Philippe Coutinho – Mercedes-AMG G63 – 48 millió Ft
9. Ousmane Dembélé – Mercedes-AMG S63 Coupe – 52 millió Ft
8. Gareth Bale – Ferrari GTC4Lusso – 91 millió Ft
7. Antoine Griezmann – McLaren 675LT – 105 millió Ft
6. Gonzalo Higuaín – Bentley Continental GT – 109 millió Ft
5. Paul Pogba – Rolls-Royce Wraith Black Badge – 120 millió Ft
4. Eden Hazard – Lamborghini Aventador SVJ – 150 millió
3. Kylian Mbappé – Pagani Huayra – 170 millió Ft
2. Neymar Jr. – Koenigsegg CCXR Trevita – 1500 millió Ft
1. Cristiano Ronaldo – Bugatti Centodieci – 2900 millió Ft

Forrás:
Transfermarkt

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!