Még nem tudták kihallgatni a svédországi terrorgyanús késes támadás meglőtt elkövetőjét

2021. március 4. – 10:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A svéd rendőrség házkutatást tartott szerda éjjel egy lakásban azzal a terrorgyanús támadással kapcsolatban, amelyben egy huszonéves férfi késsel megsebesített aznap hét embert Vetlanda kisvárosban, írja az MTI.

A támadót a rendőrség a combján meglőtte, őrizetbe vette és kórházba szállította. Nincs kihallgatható állapotban. A szerdai jelentések még nyolc áldozatról szóltak, viszont a megtámadottak közül három életveszélyes, további kettő pedig súlyos állapotban van kórházban.

Nyomozók a támadás helyszínén 2021. március 3-án, Vetlandában – Fotó: MIKAEL FRITZON / TT NEWS AGENCY / AFP
Nyomozók a támadás helyszínén 2021. március 3-án, Vetlandában – Fotó: MIKAEL FRITZON / TT NEWS AGENCY / AFP

A rendőrség csütörtökön közölte: továbbra is fennáll a lehetősége annak, hogy az ámokfutás terrorista indíttatású volt. Az elkövető kilétét nem közölték, csak annyit, hogy ismerték korábbról kisebb bűncselekmények miatt. Egyelőre nincs jele annak, hogy a támadáshoz bárki másnak köze volna.

A Dagens Nyheter című napilap szerint az átkutatott vetlandai lakás a támadóé. A rendőrök este beszéltek a szomszédokkal, és bizonyítékokat vittek el a lakásból.

Az Aftonbladet azt írja, hogy az elkövető egy 22 éves afgán származású férfi, aki 2018-ban érkezett Svédországba. Korábban kisebb, marihuána használatával kapcsolatos bűncselekményekért ítéltek el. Információik szerint a tettét akkor elismerte a bíróságon, és 1500 svéd koronára (nagyjából 54 ezer forint) büntették.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!