Közel tíz évig tartotta fogva és bántalmazta gyermekeit egy holland férfi, mégsem állítják bíróság elé
2021. március 4. – 14:14
Egészségi állapota miatt nem állítják bíróság elé azt a holland férfit, aki hosszú éveken át tartotta a világtól elzárva saját gyermekeit, írja az MTI az illetékes holland bíróság csütörtöki közlése nyomán.
A vád ejtését a múlt hónapban arra hivatkozva kérte az ügyészség, hogy a férfi 2016-ban agyvérzést szenvedett, ennek következtében pedig olyan súlyos mértékben romlott a kommunikációs képessége, hogy az ügy folytatásával – az ügyészség álláspontja szerint – megsértenék a jogát a tisztességes bírósági tárgyalásra.
A 68 éves férfit tavaly vádolta meg az ügyészség gyermekei fizikai, mentális és szexuális bántalmazásával, mert a Hollandia keleti részén fekvő Ruinerwold falu egy eldugott gazdaságának pincéjében hat 18 és 25 év közötti gyermekét – négy lányát és két fiát – kilenc éven át tartotta fogságban.
A férfi arra hivatkozva tartotta a világtól elzárva a gyermekeit, hogy távol tartsa őket a rossz szellemektől. Az ügyészség vádjai szerint az apa az évek során többször megerőszakolta egyik lányát és fiát is, amikor azok 12-15 évesek voltak. A bűncselekményeket azzal próbálta magyarázni a nyomozóknak, hogy a gyermekek 2004-ben elhunyt édesanyjának kísértetét látta bennük.
A falut sokkolták a történtek
A családot 2019 októberében találták meg a rendőrök, miután a legidősebb fiú zavartan viselkedve megjelent egy falubeli kocsmában, ahol megivott öt sört, majd közölte, hogy kilenc éve fogva tartják, sürgős segítségre van szüksége. Ekkorra már három gyermek megszökött az apától. A korábbi sajtóbeszámolók szerint a fogva tartottak egy természetes fényt nélkülöző, szekrény mögötti helyiségben étek.
A helyieket sokkolták a történtek, közülük többen is elmondták, hogy a falu melletti farmon mindig csak egy mogorva férfit láttak, nem is tudták, hogy van családja, mások is élnek vele. A család korábban a 26 kilométerre fekvő Hasseltben élt, egy korábbi szomszédjuk szerint már akkor is furcsán viselkedtek, minden gyermek otthon, bába nélkül született, később pedig soha nem látták őket az utcán játszani.
Tud segíteni! Ha tudomása van bajba jutott, bántalmazott gyerekről, vagy aggódik, mert felmerül ennek a gyanúja, hívja a Gyermekvédő Hívószámot, a 06 (80) 212-021-et! A hívás anonim, ingyenes, és a szám a nap 24 órájában él. A veszélyeztetettségről szóló jelzést a hívásokat fogadó szakemberek továbbítják az illetékes hatóság felé. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság által működtetett szolgáltatásról itt talál bővebb információt.
A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.