Kardiológiai beavatkozást hajtottak végre a 99 éves Fülöp hercegen

2021. március 4. – 11:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szívgyógyászati beavatkozást hajtottak végre Fülöp edinburghi hercegen, II. Erzsébet királynő férjén – írja az MTI a Buckingham-palota közleménye alapján. A brit királyi család tájékoztatása szerint a kezelés sikeres volt.

A 99 éves Fülöp herceg több mint két hete van kórházban. Először a VII. Eduárd királyról elnevezett londoni kórházba szállították. Innen hétfőn átvitték a Szent Bertalan nevét viselő kórházba, hogy a kórházi kezelés eredeti indokaként említett, közelebbről nem részletezett fertőzés mellett a herceg egy már régebb óta fennálló szívproblémáját is megvizsgálják.


A Buckingham-palota csütörtöki közleménye szerint ennek a szívproblémának a kezelésére hajtották végre a sikeres beavatkozást. A palota nem közölte, hogy a közkeletűen csak Barts néven emlegetett kórházban pontosan milyen kardiológiai kezelést végeztek el a hercegen és továbbra sem ismertette, hogy a szívprobléma mellett Fülöpnek milyen jellegű fertőzéses megbetegedése van.

A Buckingham-palota csütörtöki tájékoztatása szerint az edinburghi herceg még napokig kórházban marad „további kezelés, pihenés és lábadozás céljából”. A londoni City pénzügyi központjában működő, csaknem 900 éve alapított Barts a brit főváros első számú szívgyógyászati klinikája.

Az edinburghi hercegnek, aki júniusban tölti be 100. életévét, már volt komolyabb szívpanasza: 2011 karácsonyának előestéjén mellkasi fájdalmak miatt a királyi család Londontól északkeletre fekvő téli rezidenciájáról, Sandringham kastélyából a légierő helikopterével kellett kórházba szállítani. Akkor szívkoszorúér-elzáródást diagnosztizáltak nála, és a panasz okát szívkatéteres beavatkozással és egy artériatágító betét beültetésével sikeresen megszüntették.

A Buckingham-palota szóvivője csütörtöki tájékoztatásában nem említette, hogy Fülöp mostani szívproblémája összefügg-e a csaknem tíz évvel ezelőtti betegséggel. Fülöp herceg az elmúlt években több más alkalommal is kórházi kezelésekre szorult fertőzéses és belgyógyászati panaszok miatt, de a mostani az eddigi leghosszabb kórházi tartózkodása. Az edinburghi herceg 2017 őszén hivatalosan visszavonult a közszerepléstől és azóta nem fogad el meghívásokat nyilvános eseményekre.

II. Erzsébet királynő és Fülöp herceg novemberben ünnepelte 73. házassági évfordulóját. II. Erzsébet királynő – aki áprilisban ünnepli 95. születésnapját – és férje január 9-én megkapta a koronavírus elleni oltást. A királyi család ezért azt is megerősítette, hogy Fülöp herceget nem a koronavírussal kapcsolatba hozható okból ápolják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!