Redőny, zsalugáter, reluxa, napvitorla? Bécsben akár 1500 eurót is érhet a környezetbarát megoldás

2021. március 1. – 17:13

frissítve

Redőny, zsalugáter, reluxa, napvitorla? Bécsben akár 1500 eurót is érhet a környezetbarát megoldás
Bécs 1500 euróval támogatja a lakások utólagos árnyékolását – Fotó: Eurocomm-PR / Regina Hügli

Másolás

Vágólapra másolva

A bécsiek most akár 1500 eurós (544 ezer forintos) támogatást is kaphatnak a várostól, ha redőnnyel vagy más árnyékolóval szerelik fel lakásukat, közölte Bécs külképviseleti irodája. Idén már a tíz éve épült lakások tulajdonosai is pályázhatnak.

Az osztrák főváros 2019 végén hirdette meg a programot, mert abban hisznek, hogy az árnyékolás a legkörnyezetbarátabb módja egy lakás klimatizálásának. Tavaly ötezren pályáztak redőnyök, zsalugáterek és más, külső árnyékolók felszerelésére, és ehhez átlagosan 1002,5 eurós hozzájárulást kaptak.

A bécsi közgyűlés a napokban úgy döntött, hogy hatmillió euróról tízmillió euróra bővíti a támogatási alapot. A zöld kezdeményezés 2025-ig tart.

Február második felében elmentünk Bécsbe, hogy forgassunk egy városportrét, ami a kint élő magyarokról, a helyi egészségügyi szakemberekről, a különféle szabályokról és egy esti tüntetésről, a munkahelyi támogatásokról, valamint a tesztutcák bemutatásáról és az oltás helyzetéről szólt:

Ha valaki turistaként Bécsbe akarna utazni, ne tegye: ebben a cikkben le is írtuk, hogy miért ne, de összeszedtük azt is, hogy milyen más feltételekkel lehet kijutni Ausztriába.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!