A szlovák köztársasági elnök a kormány felelősségét firtatta egy interjúban
2021. február 28. – 19:12
frissítve
A köztársasági elnök szerint elengedhetetlen lenne, hogy a kormány önvizsgálatot tartson és mérlegelje a politikai felelősségét a kialakult járványhelyzetért. Na ez a mondat nem Magyarországon hangzott el, hanem Zuzana Čaputová szlovák államfő mondta egy interjúban a Bumm.sk cikke szerint.
A köztársasági elnök arról beszélt, hogy az egészségügyi minisztérium volt kitéve a legnagyobb megpróbáltatásoknak az elmúlt egy évben, és ezért a tárcának „újraindításra” van szüksége. Nem elég csak a miniszter leváltása – tette hozzá.
A kormányfő leváltása szintén legitim kérdés Čaputová szerint, amihez azonban a koalíció többségének döntése szükséges, mert neki nincs hatásköre arra, hogy visszahívja vagy lecserélje a kormányfőt
Zuzana Čaputová úgy fogalmazott, a kormány bírálata sokszor „a helyzet javítására irányuló kétségbeesett próbálkozás”.
Úgy érzi azonban, hogy ha elhangzik a bírálat, akkor a kabinet vagy annak egyes tagjai áldozatnak érzik magukat. „Pedig az áldozatok a temetőkben nyugszanak. Már túlléptük a 7 ezres határt a halálos áldozatok számánál. Az áldozatok borzalmas állapotban fekszenek a kórházakban, és úgy tűnik, mintha a kormány ezt nem venné észre” – tette hozzá.
A szlovák köztársasági elnök szerint fejetlenség uralkodik az ország vezetésében, és nem megfelelő a kommunikáció.
Szlovákiába brutális mértékben tört be a koronavírus-járvány harmadik hulláma. A vasárnapi adatok szerint 24 óra alatt 8121 új fertőzöttet azonosítottak, és 114 ember halt meg. Jelenleg 3703 koronavírusos beteget kezelnek kórházban, 318 pácienst ápolnak intenzív osztályon, és 359-en szorulnak mesterséges lélegeztetésre.