Gyerekgyilkos szabadulására készülnek Angliában

2021. február 28. – 06:57

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap lesz éppen 35 éve annak, hogy a hatéves Collette Gallacher eltűnése megrázta Corby városát az angliai Northamptonshire-ban. A kislány 1986. február 28-án, péntek reggel nyolc körül iskolába indult hazulról. Néhány száz métert kellett gyalog megtennie a buszmegállóig. Az édesanyja, Karen Gallacher takarítóként dolgozott az iskolában, ahová Collette járt. Amikor aznap délután fél kettőkor beért dolgozni, akkor tudta meg, hogy a kislány reggel nem érkezett meg.

A Northamptonshire Telegraph cikke szerint rövidesen 120 rendőr lepte el az utcákat, a hétvégén pedig már, ahogy a hideg időjárás miatt is egyre nőtt az aggodalom, a helyi lakosok is beszálltak a keresésbe. Kutyákkal, helikopterrel kiegészülve hétszáz ember fésülte át a környékbeli földeket, erdőket is az eltűnt gyerek után, de hiába.

A rendőrség annyit kiderített, hogy Collette útban a buszmegálló felé megállt a kisboltként is funkcionáló helyi postánál, ahol 25 pennyért több csomag csipszet vett. Ez rosszat sejtetett, mert a kislánynak éppen annyi aprót adott az édesanyja, amennyi a buszra kellett, és az csak 21 penny volt. Tehát valakitől kapta azt a pénzt a gyerek.

Az áttörésre keddig kellett várni. Március 4-én egy Adam Stein nevű hegesztő átment egy barátja lakásába, ahol öngyilkosságot kísérelt meg, és búcsúüzenetében arról írt: rosszat tett. A rendőrök kivonultak Stein saját otthonába, és amikor átkutatták azt, a padláson megtalálták Collette Gallacher holttestét. A kislányt szexuálisan bántalmazták és megfojtották. Stein beismerte a tettét.

A skót rendőrség számára kiadott kép Collette Gallacherről
A skót rendőrség számára kiadott kép Collette Gallacherről

A rendőrök szerint a bűnügy megoldásához Corby közössége segítette hozzá őket, mert így, hogy ennyien keresték a gyereket, egyszerűen nem volt módja a gyilkosnak megszabadulni a holttesttől.

Collette Gallacher temetésén több mint ezren vettek részt. Amikor 1986 októberében elkezdődött Stein tárgyalása, a városi tanács bejelentette, hogy lebontják a házat, ahol a gyilkosság történt.

Az akkor 26 éves Stein, aki heroinfüggő volt, azt állította, hogy nem emlékszik magára a gyilkosságra. Ami ismertté vált, hogy előző este, február 27-én egész éjjel ivott és kábítószerezett, hajnalban ért haza, ahol olyan agresszíven viselkedett a feleségével, hogy a nő elmenekült otthonról a közös gyerekükkel. Aztán a magára maradt férfi felfigyelt az iskolába tartó kislányra. Bebizonyosodott, hogy tényleg ő adott neki pénzt a rágcsálnivalóra, és ezután csalta fel a lakására. Miután megölte, újra elment berúgni, majd – ahogy a Northamptonshire Telegraph cikke külön kiemelte – részt vett egy jótékonysági felvonuláson, miközben a város a kislányt kereste.

Egyszer már kint járt, de visszavitték

Életfogytiglant kapott eredetileg azzal a megkötéssel, hogy leghamarabb 25 év után szabadulhat. Amikor elvezették, Collette apja, Andrew Gallacher utána üvöltött: „várni foglak!”. Az apa néhány évvel ezelőtt meghalt.

2004-ben hideg zuhanyként érte az áldozat családját, hogy a beismerés és megbánás miatt leszállították Stein szabadulásának leghamarabbi lehetséges időpontját úgy, hogy akár 2006-ban feltételes szabadlábra lehetett volna helyezni. A gyászoló édesanya akkor aláírásgyűjtésbe kezdett, és végül 2016 lett az az év, amikor Stein először elhagyhatta a börtönt. Valahová Dél-Kelet-Angliába ment, a pontos tartózkodási helyét nem hozták nyilvánosságra.

Mindössze 14 hónapot tölthetett kint, mert újra elkezdett inni, és közlekedési kihágásokat követett el. A feltételes szabályainak a megszegése miatt visszavitték a börtönbe.

Adam Stein – Fotó: ITV Anglia
Adam Stein – Fotó: ITV Anglia

Most márciusban új esélyt kap: a feltételes szabadságra bocsátásról döntő testület így határozott. A közelgő szabadulás felkavarta Collette Gallacher családját, akik két vonalon is lépéseket tettek azért, hogy Adam Stein ne lehessen szabad ember, vagy legalább ne árthasson már senkinek.

Lehetnek más áldozatok?

Egyfelől arra biztatnak mindenkit, aki tud esetleg Stein által elkövetett más bűncselekményről, hogy lépjen elő. A Daily Record nevű lapnak nyilatkozott Collette Gallacher két húga, Lauren és Claire Holmes. Tudomásukra jutott, hogy a férfi már 1984-ben, két évvel a gyilkosság előtt gyanúsított volt egy szexuális erőszak ügyben, le is tartóztatták, de vádat végül nem tudtak emelni ellene. Ezen kívül, a család úgy tudja, hogy az eredetileg Glasgow-ba valósi férfit valamikor 1980 és 1983 között egy skóciai szexuális támadás ügyében is kihallgatták. Ezek miatt feltételezik, hogy akár másokat is megtámadhatott.

Northamptonshire rendőrsége közölte, hogy egy régi, megoldatlan ügyekkel foglalkozó egység valóban vizsgált korábban egy állítólagosan Stein által elkövetett szexuális támadást Milton Keynes térségében, és tudomásuk van a korábbi skóciai nyomozásról is. Míg a skóciai hatóság nem nyilatkozott a témában, a Northamptonshire-i rendőrség a családdal egybehangzóan azt kéri: ha vannak még áldozatai Adam Steinnek, jelentkezzenek.

A másik dolog, amiben a nyilvánosság segítségére számít Collette Gallacher családja, az, hogy Adam Stein a szabadulása után nem kerülhet be a szexuális bűnözők nyilvántartásába, mert az arról szóló jogszabály csak jóval az ő elítélése után, 1997-ben lépett hatályba. Kampányt indítottak azért, hogy mégiscsak felvegyék a jegyzékbe. A Recordnak Claire Holmes azt mondta: szeretnék, hogy az emberek tudjanak Steinről, hogy ne tudjon elbújni azelől, amit tett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!