Egy Moszkvához közeli büntetőtelepre szállították át Alekszej Navalnijt

2021. február 28. – 17:02

Másolás

Vágólapra másolva

Átszállították Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust egy Moszkvától nem messze lévő büntetőtelepre, hogy ott töltse le a rá kiszabott mintegy két és fél éves szabadságvesztést – írja az MTI a RIA Novosztyi hírügynökség nyomán. Az orosz hírügynökség egy helyi jogvédő szervezet tájékoztatására hivatkozott a cikkében, amely szerint a Vlagyimir körzetben található, Moszkvától nagyjából száz kilométerre fekvő Pokrov városba szállították Navalnijt.

Vlagyimir Putyin államfő egyik legmarkánsabb bírálójának először karanténba kell vonulnia a koronavírus terjedésének megfékezését célzó intézkedések keretében.

Navalnij közeli szövetségese, Leonyid Volkov arról számolt be, hogy senki nem kapott hivatalos tájékoztatást a hatóságoktól,

így nem ismerik a politikus pontos hollétét még a családtagjai és az ügyvédjei sem.

Navalnijt január 17-én Moszkvában őrizetbe vették, amikor hazatért Berlinből, ahol kórházi és rehabilitációs kezelést kapott, miután több nyugati laboratórium egybehangzó szakvéleménye szerint augusztusban Oroszországban megmérgezték.

Február 2-án egy moszkvai bíróság letöltendőre változtatta a Navalnijra az úgynevezett Yves Rocher-ügyben korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztést. Az ítélet értelmében Navalnijnak a korábban házi őrizetben eltöltött idő figyelembe vételével a rá kirótt három és fél évből valamivel több mint két és fél évet kell letöltenie.

A politikus őrizetbe vétele és letöltendő szabadságvesztésre ítélése miatt január végén és február elején a hívei három, engedély nélküli tömegtüntetést szerveztek az országban. Ezeknek több mint tizenegyezer részvevőjét vették őrizetbe a hatóságok.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!