A Biden-kabinet előre szólt, majd lecsapott az Irán-barát milíciára
2021. február 26. – 23:53
Washington figyelmeztetett: nem hagyja az állásait lőni.
A védelmi minisztérium a csütörtök esti akció előtt tájékoztatta a Kongresszus vezetését, ma pedig a kormány a törvényhozó testület tagjait. Legkésőbb a jövő hét elején a teljes titkosított tájékoztatóra is sor kerül – mondta Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője.
Psaki az Air Force One, azaz az elnöki külön repülőgép fedélzetén tartózkodó újságíróknak azt mondta: a szíriai légicsapással Joe Biden amerikai elnök egyértelmű üzenetet akart közvetíteni, amely arról szól, hogy az amerikaiak védelmében fog cselekedni.
A csütörtöki műveletben megsemmisült a Katáib Hezbollah és a Katáib Szejjid as-Suhadá nevű síita milíciák több létesítménye az iraki-szíriai határ mentén. Az al-Ihbaríja szíriai állami televízió közlése szerint az akciónak 17 halálos áldozata van, a londoni székhelyű, Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) szerint 22 milicista vesztette életét. A szíriai polgárháború eseményeit megfigyelő központ szerint mindannyian tagjai voltak a Hasd as-Saabi nevű, síita iraki félkatonai ernyőszervezetnek.
A térség kényes egyensúlyi játszmáiban a síita Irán azzal szerzett jó pontokat, hogy segített megfékezni a szunnita iszlám Államot, ám sikerein felbuzdulva elszemtelenedett, és túlságosan is beavatkozott az alavita (síita) kormány mellett Szíriában.
A szíriai külügyminisztérium közleményében természetesen most maga is elítélte az amerikai légicsapásokat. A tárca figyelmeztetett: ez a fajta agresszió a helyzetet kiélező következményekhez fog vezetni. Az új amerikai kormányzatnak a nemzetközi legitimitáshoz, nem a dzsungel törvényéhez kell magát tartania – tették hozzá.
Február 15-én az észak-iraki Erbílben (Iraki Kurdisztán fővárosában) található amerikai bázist érte rakétatámadás, amelyben egy, az amerikai hadsereggel szerződésben álló nem amerikai állampolgár meghalt, több amerikai pedig megsebesült.
Hogy a már eleve bonyolult képletet nehezítsük, a kurdoknak is elévülhetetlen érdemei vannak az Iszlám Állam legyőzésében, de ők javarészt maguk is szunniták, és mint ilyenek, egyáltalán nem kedvelik Iránt.
Pár nappal később Bagdad közelében is rakétatámadás ért egy bázist, ahol ugyancsak állomásoznak amerikaiak is. Elemzők szerint Washington azért választotta célpontjául az Irán-barát milíciák szíriai állását, hogy időt adjon az iraki hatóságoknak lefolytatni a vizsgálatot az erbíli és a bagdadi támadások ügyében.