A Boeing nem tanácsolja a 777-esek reptetését a szétesett hajtómű vizsgálati idejére

2021. február 22. – 05:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Boeing vasárnap hivatalos közleményében azt ajánlotta az amerikai légitársaságoknak, hogy ne szálljanak fel a Pratt & Whitney 4000-112-es hajtóművekkel szerelt Boeing 777-eseikkel, amíg le nem zárul a hétvégén szétesett hajtóművű gép vizsgálata, és meg nem állapítják, hogy pontosan hogyan lehet kiszűrni még a földön a hasonló hibákat, írja a Reuters.

A repülőgépgyártó közleménye szerint ez 69 szolgálatban és 59 tárolás alatt levő gépet érint, a javaslatuk szerint ezeknek kell a földön maradni, amíg az Egyesült Államok szövetségi légügyi hatósága (FAA) le nem zárja a vizsgálatát.

Az FAA korábban azt közölte, hogy alaposabb vizsgálatokat javasol majd a PW4000-es hajtóművekkel rendelkező Boeing 777-esek repülési engedélyéhez, de ezt lehet, hogy csak hétfőn adják ki.

Ezzel összhangban a United Airlines megerősítette, hogy a vizsgálati procedúra kiadásáig földön marad a cég 24 darab ilyen hajtóművel rendelkező gépe, miután a társaság Denverből Honoluluba tartó szombati járatán röviddel a felszállása után kigyulladt, majd darabokra szakadt az egyik hajtómű. A 777-esek földön maradása mellett döntött a dél-koreai Korean Air is, amely 16 ilyen típussal rendelkezik.

Az égből potyogó hajtóműdarabok senkit sem találtak el, a gép összes utasa és a személyzet is megúszta a kalandot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!