Óriási lila pulóvert húztak a bécsi Stephansdom oltárára

2021. február 18. – 12:25

Óriási lila pulóvert húztak a bécsi Stephansdom oltárára
A kötött pulóver, mint böjti lepel © Erzdiözese Wien/ Stephan Schönlaub

Másolás

Vágólapra másolva

Egy hatalmas, 80 négyzetméteres kötött lila pulóvert húznak a bécsi Szent István-székesegyház, a Stephansdom főoltárára, ezzel ünnepelve a húsvétig tartó nagyböjtöt, számol be róla Bécs Város Külképviseleti Irodája.

A pulóver alkotóját, Erwin Wurm osztrák művészt saját bevallása szerint a Köpönyeges Madonna ihlette meg. A középkori ábrázolás szerint a Boldogságos Szűz Mária a köpenye alá fogadja az oltalmat keresőket.

„Egy pulóver is beburkol és melegen tart minket, a védelem és biztonság szimbóluma”

– mondta Wurm.

A ruhadarab a pandémia miatt azonban más értelmezést is nyerhet. „Öltözzetek fel jól! Még egy kicsit ki kell tartanunk” – üzente például Toni Faber, a székesegyház plébánosa.

A böjti lepel lényege, hogy a gyülekezet szeme elől eltakarja a díszes oltárt, így a hívők csak hallgatják a misét, figyelmüket pedig nem vonja el semmi. Az óriás méretű ruhadarab a Stephansdom egész oltárát beborítja, és már a tavalyi évben is böjti lepelként szolgált.

Wurmnak nem ez az egyetlen alkotása, amely a templomot díszíti. A Stephansdom déli részén idén is megtekinthető a „Nagy Anya” (Big Mutter) nevű négy méter magas, emberi lábakon járó narancssárga melegítőpalack, amely a felebaráti szeretetet szimbolizálja a nagyböjt alatt.

A Stephansdom 2013 óta ad otthont osztrák művészek installációinak a nagyböjti időszakban.