Orbán Viktor személyesen adta át a lengyel miniszterelnöknek a Nemzeti Múzeum egyik legjelentősebb tárgyát, II. Zsigmond gyermekkori páncélját

2021. február 17. – 19:48

frissítve

Orbán Viktor személyesen adta át a lengyel miniszterelnöknek a Nemzeti Múzeum egyik legjelentősebb tárgyát, II. Zsigmond gyermekkori páncélját
Mateusz Morawiecki lengyel és Orbán Viktor magyar miniszterelnök Krakkóban, 2021. február 17-én – Fotó: Bartosz Siedlik / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A lengyel–magyar barátság nevében kerül vissza a lengyelekhez II. Zsigmond Ágost lengyel király gyermekpáncélja – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Krakkóban, ahol ünnepélyes keretek között Lengyelországnak ajándékozta a Magyar Nemzeti Múzeum egyik legféltettebb műkincsét.

Az még a karácsonyi rendeletdömpinget tartalmazó Magyar Közlönyből derült ki, hogy a kormány Lengyelországnak adja a Nemzeti Múzeum egyik értékes tárgyát, II. Zsigmond Ágost lengyel király gyermekpáncélját. Az átadásra most került sor, az eseményről, amelyen Orbán Viktor beszédet is mondott, pedig az MTI számolt be.

A magyar miniszterelnök szerint „nem volt ez olyan könnyű történet, de egy idő után világos volt, hogy az igazság Lengyelország oldalán van, őket illeti meg ez a becses tárgy, bár nekünk is a szívünkhöz nőtt”. Orbán Viktor beszédében arra is célzott, hogy komoly „belső vita” volt arról, hogy a páncél visszakerüljön-e Lengyelországba.

„Nem volt egyszerű magyar belső vita, amíg eldőlt, hogy így lesz ez jó, oda kell kerülnie a páncélnak, ahova való… Amikor a lengyel miniszterelnök hivatalos kéréssel kereste meg Magyarországot, az egyetlen lehetséges döntést hozták meg, amit megengedett a magyar–lengyel barátság: visszaadták azt, ami a lengyeleké”

– mondta, majd azt is megköszönte, hogy Magyarország eddig őrizhette az értékes műtárgyat.

A páncél egyike volt a Magyar Nemzeti Múzeum legféltettebb kincseinek. A páncél a koronázási palásttal, Monomakhosz koronájával, Mátyás trónkárpitjával együtt szerepel a gyűjtemény legjelentősebb 50 tárgya között. Zsigmond királyfi korában kapta a páncélt 1533-ban I. Ferdinánd osztrák főhercegtől, későbbi német–római császártól, amikor annak lányát, Erzsébet főhercegnőt eljegyezte.

A páncél egyébként érdekes úton-módon, mondhatni egy tévedés miatt került Magyarországra száz éve, ahogy arról a Népszava vonatkozó cikke beszámol. A magyarokra mért trianoni diktátum 177., az osztrákokkal aláírt saint-germaini békeszerződés 196. paragrafusa rendelkezett arról, hogy Ausztriának az egykori udvari gyűjteményekből ki kell szolgáltatnia „a magyar szellemi tulajdon fogalma alá tartozó” tárgyakat. Ennek eredményeként került hozzánk az akkor még II. Lajos gyermekkori páncéljának tartott tárgy. Néhány év múlva azonban kiderült, hogy a páncél tulajdonosa valójában II. Zsigmond lengyel király volt, és valamikor Mária Terézia idejében cserélhették össze a két tárgyat.

A páncél azon kívül, hogy egy iparművészeti, hadtörténeti különlegesség, valószínűleg rendkívül értékes is. Egy 1600-as évek eleji észak-itáliai páncél – ami eredeti állapotban maradt meg, viszont nem köthető híres történelmi alakhoz – például több mint 1 millió angol fontért ment el a Sotheby's aukcióján.

Az ajándékozás jogszabályi hátterét a Magyar Köztársaság Kormánya és a Lengyel Köztársaság Kormánya közötti kulturális és tudományos együttműködésről szóló 1992-es egyezmény adja, amely alapján az országok támogatják a múzeumok, galériák és műemlékvédelmi intézmények együttműködését, illetve „erőfeszítéseket tesznek mindkét Fél nemzeti kulturális öröksége sérthetetlenségének védelme, valamint a saját területükön található, a másik Fél kulturális értékeit és emlékeit képező tárgyak megőrzése érdekében”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!