Felfüggesztett börtönt kapott három erdélyi magyar a Sky News egyik leleplező anyaga miatt

2021. február 15. – 19:01

Másolás

Vágólapra másolva

Első fokon felfüggesztett börtönbüntetést kapott az a három erdélyi magyar férfi, akik szerepeltek a Sky News brit tévécsatorna 2016-os, állítólagos romániai fegyverkereskedelemről szóló riportban, írja az Agerpres nyomán a Transindex. A három férfi közül ketten 10 hónapot, egy férfi pedig 2 év 10 hónapot kapott, előbbiek büntetését két, utóbbiét négy évre felfüggesztve. A három férfit ugyanakkor felmentették a bűnszövetkezet létesítése és hamis információk terjesztésének vádja alól.

A brit Sky News csatorna 2016-ban sugározta Stuart Ramsay riportját, amelyben a három kettős (román és magyar) állampolgárságú személy eladásra kínált fegyvereket mutatott be. Az ügyben a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) indított nyomozást, amely szerint a riport teljes mértékben hamis, megrendezett volt, a készítők pedig csak azt képet akarták sugallni, hogy Románia nem biztonságos, és képtelen ellátni az EU keleti határainak védelmét.

A DIICOT megállapításai szerint mindhárom, román magyar kettős állampolgárságú férfi fontos szerepet játszott a riport megrendezésében – így viszont veszélyeztették az állambiztonságot, a riport ugyanis ártott az ország nemzetközi megítélésének.

A 2016. augusztus 7-én levetített riport a szervezet szerint azt a hamis látszatot keltette, hogy Romániában a hatóságok védelme alatt, zavartalanul tevékenykedhetnek a fegyvercsempészek, akik akár terrorista szervezeteknek is eladhatnak különböző fegyvereket. Ezt részben a filmbe bevágott, valós terrortámadások helyszínén készült felvételekkel próbálták meg nyomatékosítani.

A riport után a Sky News végig kiállt a készítők, köztük Stuart Ramsay mellett, akit a csatorna egyik legtapasztaltabb újságírójának neveztek, aki pályája során jelentős tényfeltáró munkát végzett világszerte. A román ügyészség szerint az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) megkeresésére a brit médiallenőrző hatóság arra jutott, hogy a riport se nem volt megrendezett, se nem hamisítottak meg benne semmit. Az ügyben a román hatóságok próbálták beidézni a brit stáb tagjait, de az Egyesült Királyság nem adta ki őket.