Korrupció gyanújával tartottak házkutatást az osztrák pénzügyminiszternél

2021. február 11. – 19:41

Másolás

Vágólapra másolva

A gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó osztrák államügyészség (WKStA) házkutatást tartott Gernot Blümel osztrák pénzügyminiszter, valamint két másik, meg nem nevezett személy lakásán. A házkutatás a miniszter beleegyezésével történt a Novomatic szerencsejáték-nagyvállalattól az Osztrák Néppártnak (ÖVP) juttatott feltételezett pártadományok utáni nyomozás keretében. Az ellenzék a pénzügyminiszter lemondását követeli.

A WKStA egy úgynevezett „önkéntes alapon” elvégzett ellenőrzést tartott a miniszter lakásán, miután a kaszinók ügyében kihallgatások történtek, ezt a minisztérium is megerősítette. Blümel kijelentette, hogy a vádakat csak a médiából ismeri, illetve az ennek nyomán született beszélgetésből az államügyészséggel. Önként hozzájárult a házkutatáshoz, szerinte „a vádak néhány szóban tisztázhatók”. „Semmiféle adományt nem fogadtam el a Novomatictól” – mondta.

A gyanú alapját egy 2017-ből származó üzenet képezi, miszerint a Novomatic akkori elnök-vezérigazgatója, Harald Neumann arra kérte Blümelt, hogy segítsen egy találkozó megszervezésében Sebastian Kurz mostani kancellárral, akkori külügyminiszterrel, a beszélgetés egyik témája az adományozás, másik sarkalatos pontja „egy olaszországi probléma” lett volna, írja az MTI.

A Novomatic olaszországi érdekeltségei révén akkoriban több problémás területtel küzdött: egyrészt konfliktusai adódtak az adóügyi szabályozással, másrészt egy függőben lévő eljárás miatt 150 millió eurós büntetés is fenyegette a céget. Nyilvánvalóan tanácsot vagy segítséget vártak volna a külügyminisztériumtól. Ez a terv azonban elsikkadt.

Neumann az ügyvédjén, Norbert Wessen keresztül kiállt amellett, hogy sem tőle személyesen, sem a Novomatictól semmilyen párt nem kapott semmilyen adományt, és ilyet nem is ígért soha.

Az ÖVP köreiben is az az egyöntetű vélemény, hogy soha nem érkezett pártadomány a Novomatictól a pártkasszába. Kurz kancellár egy tavaly nyári vizsgálóbizottsági meghallgatáson is hangsúlyozta, hogy pártja – elvi okokból – soha nem fogadott el adományt szerencsejáték-, dohány- vagy fegyvergyártó cégektől.

Gernot Blümel 2020 szeptemberében – Fotó: Kay Nietfeld/ dpa / dpa Picture-Alliance via AFP
Gernot Blümel 2020 szeptemberében – Fotó: Kay Nietfeld/ dpa / dpa Picture-Alliance via AFP

A Blümel elleni nyomozásról kedd óta folytak találgatások az osztrák sajtóban, melynek kirobbantója a csak „iratgyűjtő újságíró” néven emlegetett Ashwien Sankholkar volt, aki egy Twitter posztban tette közzé az ügyben szerinte érintettek – köztük Blümel – nevét. Az ügyészség csak annyit jelentett be, hogy állami tisztségviselő megvesztegetésének gyanúja ügyében folyik a nyomozás.

Blümel elmondta, hogy készségesen átadott minden iratot és elektronikus eszközt a hatóságnak, valamint hozzátette: „Kész vagyok a továbbiakban is bármit megtenni, ami szükséges az ügy gyors tisztázásához, és a hamis vádak cáfolatához.”

Az ellenzék a pénzügyminiszter lemondását követeli. „Egy olyan pénzügyminiszter, akinél szerencsejáték-ügyben házkutatás történik, nem lehet sokáig miniszter, és le kell vonnia a következtetéseket.” – mondta Beate Meinl-Reisinger, a Liberális Fórum (NEOS) elnöke. Christian Deutsch, a Szociáldemokrata Párt (SPÖ) szövetségi ügyvivője is lemondásra szólította fel Blümelt: „A mai házkutatás után, mely feltételezhető pártadományok miatt zajlott, a miniszter azonnal lépjen vissza.”

„Ha ez nem kellő ok a lemondásra, akkor a kancellár is kellemetlen helyzetbe kerülhet. Fiatalkori barátság ide vagy oda, fel kell állnia a székéből” – jelentette ki a történtek ismeretében az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) főtitkára, Michael Schnedlitz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!