Az amerikai egyházmegye, aminek neve összeforrt a szexuális zaklatással és a csőddel
2021. február 9. – 19:28
frissítve
Az amerikai Buffalo egyházmegye neve több mint két éve forrt össze a szexuális zaklatásokkal, amikor az akkori püspök, Richard Malone asszisztense dokumentumokat és felvételeket szivárogtatott ki többek között egy, a társait is molesztáló, beteg kiskutyának nevezett papról és egy tizenéveseket molesztáló atyáról. Az azóta lemondott Malone-t azzal vádolják, hogy rendszeresen a szexuális visszaéléseket elkövető papokat védte, a New York állam által is perelt egyházmegye pedig csődöt jelentett. Néhány hete új püspök érkezett, neki kellene javítania az egyházmegye renoméján.
A New York állambeli Buffalo egyházmegyéje valószínűleg egyedülálló, de legalábbis ritka darabja az amerikai egyházmegyéknek, hiszen ha az ember rákeres a Google-ön,
az egyházmegyével összefüggésben kétféle hirdetést dob fel neki elsőre a kereső: az egyik csődeljárásról szól, a másik arról, hogy van segítség, ha szexuálisan bántalmaztak minket.
Két éve robbant ki az a botrány, ami miatt le kellett mondania a korábbi püspöknek, aki ellen eltussolások gyanújával eljárást folytat a New York-i főügyész, az egyházmegyét pedig annyi áldozat perelte be molesztálás vádjával, hogy csődvédelmet kértek. A szexuális zaklatás és a korrupció elleni fellépést egyre komolyabban vevő Vatikánból Ferenc pápa január elején új püspököt nevezett ki az egyházmegye élére.
Michael Fisher első körben „igazságot” és „átláthatóságot” ígért, habár hozzátette, a szexuális ügyekről egyelőre keveset tud. Pedig az új püspöknek egyszerre kell megbirkóznia a koronavírus okozta gazdasági válság mellett az egyházmegye elleni vádakkal, a megyétől elforduló hívekkel, egy csőddel, illetve végső soron azzal is, hogy a bántalmazott áldozatok végre megnyugvásra leljenek.
Az asszisztens kitálal
A botrány azután robbant ki, hogy az akkori püspök, a 2012 óta az egyházmegye élén álló Richard Malone asszisztense 2018-ban püspöki dokumentumokat, titkos felvételeket szivárogtatott ki a sajtónak. Az anyagok között volt például egy jegyzet, amiben Malone listázta azoknak a papoknak a nevét, akik ellen az egyházhoz bejelentés érkezett szexuális zaklatás miatt.
Csakhogy miközben Malone korábban egy olyan listát hozott nyilvánosságra, amin 42, már posztjáról lemondott vagy önként távozó pap szerepelt, az asszisztens által kiszivárogtatott másik listán több mint 100 név volt. A helyi sajtó kiderítette, hogy számos olyan pap volt köztük, akik a velük szemben érkezett bejelentések ellenére továbbra is a helyükön maradhattak.
Az ABC videót is készített, melyben Malone is beszélt az egyik pap, Riter atya ellen felhozott vádakról: azt mondták róla, több fiatal fiút is molesztált korábban. Malone a videóban megvédte Ritert, aki ellen eljárás is indult, és habár eltávolították posztjáról, a püspök később visszahelyezte. Malone szerint az ügyben felkért jogász arra jutott, hogy nem volt alapja a vádaknak, mások viszont súlyosan előítéletes vizsgálatról beszéltek az ABC Newsnak.
Riporter: Itt egy levél, amit az elődjének írtak, 1992-ben.
Malone: Ismerem.
R.: A jelentésben azt állítja [az áldozat], hogy bántalmazták. Három áldozata lehet, Riter atya mégis jelenleg is szolgálatban van.
M.: Igen.
R.: Miért?
M.: Mert, ismétlem, ez az egész ügy a bírálóbizottságunkhoz került. Ennek a bizottságnak minden tagja tiszteletben áll a közösségünkben. (..) És mert az állításban szereplő tények nem értek össze.
R.: Beszélt ezekkel a szeminaristákkal?
M.: Nem. Ez nem az én hatásköröm.
R.: És az áldozatokkal?
M.: Nem, sosem kerestek meg.
A kiszivárogtatott anyagokból derült fény olyan esetekre, mint pl. Fabian J. Maryanski atyáé, akiről az egyházmegye 1995 óta tudta, hogy egy tizenéves kislány zaklatásával vádolják. Miután története nyilvánosságra került, Maryanskit „adminisztratív szabadságra küldték”, de tagadta az ellene felhozott vádakat.
Egy másik papról Malone azt mondta egy titokban rögzített felvételen, hogy az atya egy „beteg kiskutya”, amiért a vádak szerint paptársait molesztálja: a felvétel alapján a püspök ennek ellenére vonakodott az eltávolításától. Az eset után többen lemondtak, köztük egy esperes is távozott. 2019-ben előkerült olyan hangfelvétel is, amin Malone azon aggódott, hogy az egyik molesztálási botrány „püspöki karrierje végét jelentheti”.
Még a botrány kirobbanása után az államügyészek nyolc egyházmegye ellen indítottak pert, Buffalo volt az egyik. A megyék közül Buffalo robbant a legnagyobbat, mert habár Malone transzparenciát ígért, mégis mindvégig a papokat védte az áldozatokkal szemben. A helyi katolikusok szemében Malone nemkívánatos személy lett, többen visszamondták egyházi rendezvényekre tett meghívását, 12 500 aláírásos petíció követelte lemondását.
2019 második felére egy közvélemény-kutatás szerint a hívek 86 százaléka elvesztette bizalmát a püspökben. Malone ennek ellenére sem akart lemondani, mondván,
„tisztelettel figyelem kéréseiket, de elkötelezett vagyok Buffalo püspöki kötelességei és az egyház küldetésének teljesítése mellett.”
Azt elismerte, hogy követett el hibákat, de méltatta az egyházmegye élén végzett munkáját. Az akkor 73 éves püspök meg akarta várni, hogy két évvel később elérje az automatikus nyugdíjba vonulásához szükséges életkort.
Rengeteg korábbi áldozat indított pert
A 2018-as szivárogtatás után az FBI is nyomozást indított, majd 2019 augusztusában New York állam évekig tartó huzavona után megváltoztatta a gyermekvédelmi eljárását. A kiterjesztett gyermekbántalmazási törvény terhet rótt az intézményre, és meghosszabbodott az elévülési idő is: míg az előző törvényben a bántalmazástól számított öt éven belül, vagy az áldozat 18. születésnapjától számított öt éven belül lehetett pert indítani, addig a kiterjesztett formában ezt 55 éves korig bárkinek megengedte.
New York állam kormányzója, Andrew Cuomo úgy fogalmazott: „A jogszabály biztosítja, hogy büntetőjogi és polgári felelősségre vonják azokat, akik bántalmazzák a gyermekeket, a gyermekkori szexuális bántalmazások áldozatai előtt pedig kapu nyílhasson az igazságszolgáltatás felé.”
A gyermekáldozatokról szóló törvény elfogadásával az ügyvédek mozgalmas év elé néztek, a törvény utáni első napon több mint 400 pert indítottak New York államban, főként Buffalo egyházmegye, Albany volt érseke, Howard Hubbard, illetve Theodore McCarrick bíboros ellen. A McCarrickről nemrégiben nyilvánosságra hozott, szexuális zaklatási botrányoktól és eltussolásoktól hemzsegő aktájáról itt írtunk bővebben.
Malone végül lemondott, az eljárások maradtak
A perek miatti kártérítés összegét Buffalo egyházmegyénél ekkor 50 és 100 millió dollár (kb. 15-30 milliárd forint) közé becsülték. 2019 októberében a Vatikán nyomozást indított az ügyekkel kapcsolatban, december elején Malone beadta lemondását, a pápai állam pedig elfogadta korai nyugdíjazási kérelmét. A buffalói püspök „úgy döntött, szabadon és önként lép vissza, mert sok imádság és belátás után arra jutott, hogy Buffalo népét jobban szolgálja egy új püspök”. Hozzátette, „valóban mulasztott el dolgokat, de nem egyedül az ő hibája volt”, illetve, hogy az egyházmegyében maradna segíteni.
Malone három héttel azután mondott le, hogy személyesen Ferenc pápával is találkozott. Négy éven belül ő lett a hatodik amerikai püspök, érsek vagy bíboros, akinek a gyermekmolesztálási vádak árnyékában kellett távoznia posztjáról. Jogvédők azonban a USA Today szerint arról beszéltek, erősebb üzenetet küldött volna, ha Ferenc pápa meneszti Malone-t, nem pedig elfogadja a lemondását.
Malone lemondása után az egyházmegye ideiglenes apostoli adminisztrátort kapott Edward B. Scharfenbergert, a New York-i Albany megyéspüspökének személyében. Habár Malone ment, a perek továbbra is zajlottak a bíróságon, a kártérítés költségei miatt pedig 2020 februárjában csődöt jelentett az egyházmegye. Mellette három másik megye, a Rochester, a Syracuse és a Long Island-i Rockville Centre ment még csődbe a perek miatt.
Buffalo egyházmegye ügyei azután kerültek csődbíróságra, hogy 3,5 millió dollárnyi tartozást halmoztak fel: a 20 legfontosabb tartozása közül egy 1,6 millió dolláros kitettsége volt az M&T Bank felé, a maradék 19 ügy szexuális zaklatások miatti kártérítésből jött össze. Scharfenberger hangsúlyozta, a csődeljárás „nem érinti az egyházi iskolákat”, illetve megígérte, hogy az egyházmegye által összegyűjtött adományokhoz nem fognak nyúlni az ügy miatt. Ekkor merült fel annak a kérdése is, hogy a korábban szexuális bántalmazásokkal vádolt, korai nyugdíjba küldött papoknak anyagi támogatást biztosít (a kánonjogban előírtak szerint) az egyházmegye: áprilisban bejelentették, hogy ezt a támogatást megszüntetik.
Vizsgálódik a New York-i ügyészség
Az egyházmegye új döntésével alig egy hónapig élvezhette korai nyugdíjazását a korábbi segédpüspök, Edward M. Grosz. Az ő neve később került elő a nyilvánosságban, mint Malone-é. 2018-ban az akkori főügyész, Barbara Underwood pert indított az egyházmegye ellen, a kétéves vizsgálat alatt pedig a jelenlegi főügyész, Letitia James szerint a vezetés számos visszaélésére is fény derült.
Ahogy arról korábban mi is írtunk, emiatt perelte be New York állam 2020-ban ismét az egyházmegyét és annak egykori püspökeit. Letitia James novemberben kezdeményezte a pert, amely egy 218 oldalas jelentést tartalmazott az egyházmegye ügyeiről szóló kétéves nyomozásról. A jelentés többek között azt állította, hogy
- a vezetők hitelesnek találták a szexuális visszaélésekről szóló panaszokat, mégis védték a vádlottakat;
- az egyházmegye belső nyomozásai gyakran abból álltak, hogy Edward Grosz megeresztett néhány telefont a vádlott papok felé;
- illetve a vád szerint az egyházmegye nem tartotta be azokat az elveket és eljárásokat, amelyek megvédhették volna a gyermekeket.
Az állami főügyész a perben azt mondta, hogy az általa megnevezett két nyugalmazott püspök, Malone és Grosz elmulasztották a visszaélések teljes körű kivizsgálását, nem jelezték az eseteket a Vatikánnak, illetve segítettek több mint kéttucat gyermekmolesztáló pap ügyének eltussolásában. Megvádolt papoknak sokszor felajánlották, hogy például nyugdíjba vonulhatnak ahelyett, hogy a Vatikánnak jelentették volna eseteiket, így pedig továbbra is juttatásokat kaptak.
New York állam szankciókat és felülvizsgálatot kért a bíróságtól az egyházmegyére, illetve azt, hogy a két nyugdíjazott püspököt vonják felelősségre, és távolítsák el teljesen az egyház közeléből. Ahogy Letitia James fogalmazott,
„Buffalo egyházmegye és vezetése évek óta nem tudta megvédeni a gyermekeket a szexuális visszaéléstől. Ehelyett éppen azoknak a papoknak a megvédését választották, akiket hitelesen vádoltak e kegyetlen cselekedetek miatt. A bántalmazás áldozatai megérdemlik, hogy követeléseiket igazságosan és időben kivizsgálják és megállapítsák, Buffalo egyházmegye viszont nem volt hajlandó esélyt adni erre nekik.”
Két év után Letitia James pere volt az első állami lépés az egyházat érintő szexuális vádakra, amit nagy áttörésnek tekintettek. David Gibson, a Fordhami Egyetem Vallási és Kulturális Központjának igazgatója azt mondta, hogy „2003-ban az állam nagy tiszteletet tanúsított a katolikus vezetők iránt, és nem akarták, hogy a katolikus egyházat támadják, mert ez politikailag veszélyes volt. 2020-ban politikai előnyt jelenthet, ha megpróbáljuk felelősségre vonni a püspököket.”
Január közepén érkezett az új püspök
Az egyházmegye bejelentette, hogy együtt fognak működni az ügyészséggel és felülvizsgálják az eseteket, de hangsúlyozták, „a megyében zéró tolerancia van a szexuális zaklatással szemben”. Egy héttel a per után jelentették be, hogy a washingtoni segédpüspököt, Michael Fishert nevezte ki Ferenc pápa Buffalo élére. Fisher 2018-ban lett segédpüspök, pont abban az évben, amikor a korábban a washingtoni főegyházmegye érsekeként is dolgozó McCarrick szexuális visszaélései robbantak, ezért a bíborosnak le kellett mondania. Fisher mellett erős érv volt ezután, hogy élt már meg egyházi botrányt, belülről látta annak kezelését is.
A New York-i perről Fisher azt mondta, „ez nagyon súlyos”, „zéró toleranciával kell lenni a molesztálással szemben” és hozzátette, érkezésekor első dolga lesz, hogy találkozzon és beszéljen az emberekkel és „vissza tudja állítani az egyházba vetett hitet”.
Kiemelte, „tisztában van a kihívásokkal”, habár az a katolikus lapok szerint sem egyértelmű, Fisher valóban érzi-e a súlyát annak, hogy érkezésekor a koronavírus-járvány mellett az egyházmegye folyamatban lévő csődje, a klérusok szexuális visszaéléseinek kinyomozása és egy 2019-es vatikáni jelentés vár rá (amit még az ideiglenes vezető, Scharfenberger sem olvasott el). Egyelőre az az egy biztos, hogy Fisher célul tűzte ki, hogy találkozzon az érintettekkel.
A 62 éves püspököt január 15-én, helyi idő szerint este 7-kor avatták be, beszédében kitért a közös munka és a hit erősítése mellett az egyháztól elforduló bántalmazottakra is:
„Mindazoknak, akik szenvedtek és továbbra is úgy érzik, hogy már nem tartoznak családunkhoz, és nincs olyan hely számukra, mely egyszerre ápolja hitüket és hozzájárul identitásukhoz, ígérem, hogy meghallgatom őket. Vigasztalom, amennyire csak tőlem telik. Igyekszem a lehető legjobban megérteni és minden erőfeszítéssel azon lenni, hogy a gyógyulás eszköze lehessek.”
Malone és Scharfenberger alatt ugyanis az áldozatok nagy része arra panaszkodott, hogy hiába akarják valakinek elmondani, mi történt velük, az egyháztól évek óta csak elutasítást kapnak, holott a meghallgatás adna nekik igazán feloldozást.