Az orosz külügy szerint a német titkosszolgálatok videózták le a palotát, ami nem is Putyiné

2021. február 8. – 18:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A német titkosszolgálatok segíthettek Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikusnak az általa Vlagyimir Putyin tulajdonának mondott gelendzsiki palotáról szóló film felvételében – írja Szergej Lavrov orosz külügyminiszter közleménye alapján az MTI. Lavrov bejelentettem, hogy az ügyben a moszkvai külügyminisztérium magyarázatért fordul Berlinhez.

A Navalnij alapította Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) januárban közzétett egy dokumentumfilmet, amely szerint Putyin egy 100 milliárd rubel ( közel 400 milliárd forint) értékű titkos uradalmat építtetett fel magának a Fekete-tenger partján. A videót már több mint 110,5 millióan nézték meg a YouTube-on. A Kreml tagadja, hogy a palota Putyiné lenne, szerintük valójában egy vállalkozóé a palota.

Oroszország pénteken kiutasított három diplomatát, akik szerintük részt vettek a Navalnij melletti tüntetésen. Válaszul hétfőn Németország, Lengyelország és Svédország is kiutasított egy-egy orosz diplomatát.

„Oroszország kiutasított több európai diplomatát, köztük egyet a német nagykövetségről. Ezt a döntést semmi sem indokolta”

– idézi a német külügy közleményét az MTI.

„Válaszul arra, hogy az orosz külügyminisztérium alaptalanul kiutasított egy lengyel diplomatát, Lengyelország külügyminisztériuma ma a kölcsönösség elve alapján és Németországgal, illetve Svédországgal egyeztetve úgy határozott, hogy nemkívánatos személlyé nyilvánítja a poznani orosz főkonzulátus egyik munkatársát”

írta Twitteren a lengyel külügyminisztérium.

„Tájékoztattuk az orosz nagykövetet, hogy a diplomáciai képviselet egyik munkatársát felszólították Svédország elhagyására. Ez határozott válasz a svéd diplomata elfogadhatatlan kiutasítására, aki csak a kötelességét tette”

írta Ann Linde svéd külügyminiszter.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!