Kim Dzsongun börtöneiben elterjedt az ütlegelés, a kínzás és az éheztetés

2021. február 02. – 15:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ENSZ jogi főbiztossága nyilatkozott az embertelen bánásmódról.

Az Észak-Koreáról szóló beszámoló szerint továbbra is vannak az országban politikai foglyokat őrző börtöntáborok, amelyeket a biztonsági erők működtetnek. A jelentés egykori rabokkal készített interjúkra hivatkozva azt írta: a hatóságok súlyos fizikai és pszichés szenvedést okoznak a foglyoknak, és mindezt módszeresen teszik.

Az észak-koreai börtönökben bevett szokások közé tartozik az ütlegelés, a kényelmetlen testhelyzetekbe kényszerítés és az éheztetés – írta a főbiztosság.

A beszámoló összhangban áll egy 2014-es ENSZ-vizsgálat eredményével, amelyet Michael Kirby volt ausztrál bíró vezetett. Michelle Bachelet, a világszervezet emberi jogi főbiztosa mostani közleményében felszólította a nemzetközi közösséget, hogy akadályozza meg a további jogsértéseket – írja az MTI.

A jelentésben arra kérték a Biztonsági Tanácsot, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróságon (ICC) vonja felelősségre Észak-Koreát, vagy hozzon létre egy ideiglenes törvényszéket erre a célra. A főbiztosság szóvivője, Ravina Samdaszani hangsúlyozta: nem lenne szabad, hogy a nemzetközi emberi jogi konvenciók megsértése mellékes szál legyen az Észak-Koreához fűződő viszonyban.

Korábban Otto Wambler amerikai diák megkínzása és halálesete okozott mély felháborodást, a 21 éves diák nem tudta, hogy milyen végzetes geg lesz, amikor letépte a Kim Dzsongunt éltető plakátot.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter az NBC amerikai hírcsatornának hétfőn azt mondta: további szankciókkal akarnak nyomást gyakorolni Phenjanra a Koreai-félsziget atommentesítése érdekében. A büntetőintézkedések mellett diplomáciai ösztönzők is szóba jöhetnek – árulta el.

Észak-Korea továbbra is tagadja a politikai fogolytáborok létét, és tavaly júliusban kikelt Nagy-Britannia ellen, amely szankciókkal sújtott két szervezetet, amelyeknek szerinte köze volt a táborokban zajló kényszermunkához, kínzásokhoz és gyilkosságokhoz.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!