Megölt egy hajléktalant, és kidobta a fejét az ablakon egy francia férfi

2021. február 1. – 19:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Őrizetbe vettek hétfőn egy férfit a dél-franciaországi Toulonban, miután a lakása ablakából kidobtak egy emberi fejet. A helyszínre kiérkező kommandósok a lakásban megtalálták az áldozat, egy hajléktalan holttestét, írja az MTI.

A rendőrséget hétfő délután a járókelők hívták, miután Toulon belvárosában egy emberi fejet találtak az utcán egy dobozban. Amikor a rendőrök kiérkeztek a helyszínre, az egyik lakóépület harmadik emeleti lakásában egy férfi jelent meg véres kézzel.

A fegyvertelen férfi elbarikádozta magát a lakásban, amelynek ajtaját betörték a kommandósok, és bent megtalálták az áldozat holttestét. Az első vizsgálatok azt állapították meg, hogy a fejet a lakás ablakából dobták ki az utcára.

„Semmi nem utal arra, hogy ez a cselekmény bármilyen terroreseménnyel hozható összefüggésbe”

– tájékoztatta a helyi rendőrség az AFP hírügynökséget.

Egyes források szerint a gyanúsított a gyilkosságot megelőző éjszaka két hajléktalant szállásolt el a lakásában, a rendőrséget pedig már akkor riasztották egy verekedéshez.

A lefejezett ember az egyik hajléktalan, a másikat még keresi a rendőrség.

Az emberöléssel gyanúsított 45 éves férfi egy válófélben lévő volt katona, aki korábban a haditengerészetnél szolgált.

Hubert Falco, Toulon város polgármestere a brutális emberölést úgy kommentálta, hogy „a minősíthetetlen cselekmény annak a kifejeződése, amelyet a legszélsőségesebb emberi őrület képes megtenni”. Hozzátette, hogy „a barbár cselekményt elkövető férfi indítékai egyelőre nem ismertek”.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!