Hamarosan kétmilliós várossá nőhet Bécs

2021. február 1. – 15:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A bevándorlóknak és a halálozásokat meghaladó születésszámoknak köszönhetően 2020-ban is nőtt Bécs lakosságszáma, írta közleményében az osztrák főváros külképviseleti irodája.

2010 és 2019 között átlagosan évi 22 ezer fővel nőtt Bécs lakosságszáma, ez a koronavírus-járvány miatt erősen visszaesett, tavaly csak tízezer főnyi volt a növekedés.

Bécsnek most 1,92 millió lakosa van, amivel Berlin, Madrid, Róma és Párizs után az Európai Unió ötödik legnépesebb városa. A Bécsi Területi Statisztikai Hivatal szerint lakosainak száma 2027-ben lépheti át a kétmilliós határt.

Új lakások Bécs Neu Marx városrészébenFotó: Regina Hügli/Eurocomm-PR
Új lakások Bécs Neu Marx városrészébenFotó: Regina Hügli/Eurocomm-PR

A lakosságszám-növekedés részben annak köszönhető, hogy 2020-ban a születések száma (18 700) enyhén meghaladta a halálozásokét (17 700), illetve kilencezer fővel többen költöztek Bécsbe, mint onnan el.

Az új lakosok születési helyük szerint főként Németországból (1700 fő), Szíriából (1700 fő), Romániából (100 fő), Afganisztánból (1000 fő) és – az Unió munkaerőpiacának megnyitása miatt – Horvátországból (600 fő) érkeztek. Akárcsak tavaly, a Bécsbe költöző szírek és afgánok jelentős hányada azonban másik osztrák tartomány helyett választotta új lakhelyéül az osztrák fővárost.

A magyarok száma nagyjából stagnál, az elmúlt évben mindössze százan költöztek Bécsbe. Ellentétes a korábbi évek tendenciájával ugyanakkor, hogy több szerb és török származású lakos hagyta el Bécset, mint ahányan beköltöztek.

A lakosságszám területi eloszlására 2020-ban az volt a jellemző, hogy a nagy külső kerületek, ahol intenzív önkormányzati lakásépítés zajlik – ilyen például Floridsdorf –, egyre gyarapodtak, míg a belső és a nyugati kerületek lakosainak száma inkább stagnált vagy enyhén csökkent.

Érdekesség, hogy Bécs Ausztria legfiatalabb városa, mivel az itt élők átlagéletkora 41 év, ugyanakkor nagyon nagy számban képviseltetik magukat a 80 év felettiek. Ráadásul az ő számuk az elkövetkező években tovább nő majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!