Trumpot otthagyták az ügyvédjei kevesebb mint két héttel fontos tárgyalása előtt

2021. január 31. – 07:45

Másolás

Vágólapra másolva

Donald Trumpot öt ügyvédje hagyta ott a vele szemben indított alkotmányos vádeljárás (impeachment) tárgyalásai előtt. A CNN forrásai szerint a jogi stratégiával kapcsolatos nézeteltérések miatt.

Ez már a második alkotmányos vádeljárása (impeachmentje) lesz Trumpnak, amihez viszonylag nehezen talált maga mellé ügyvédeket a CNN szerint. És most, a jövő héten már esedékes jogi egyeztetésekkel, és az aztán már el is kezdődő tárgyalással a nyakában Trump hirtelen jogi képviselet nélkül találta magát.

Butch Bowers és Deborah Barbier lett volna az ügy két vezető ügyvédje a CNN szerint, de már egyikük sincs a jogi csapatban. A lap forrásai szerint kölcsönös megegyezéssel távoztak.

Josh Howard észak-karolinai ügyvéd, és a dél-karolinai Johnny Gasser és Greg Harris jogi szakértők sem vesznek tovább részt az ügyben.

A CNN nem tud más ügyvédről, aki Trump jogi csapatában erre a perre készült volna és jelenleg Trump védelmén dolgozna.

A távozások körülményeit ismerő személy a CNN-nek azt mondta, hogy

Trump azt kérte a jogászoktól, érveljenek azzal, hogy tömeges választási csalás történt, és hogy a választásokat ellopták tőle, szemben azzal az érveléssel, hogy a hivatalából távozó elnök elleni eljárás, és esetleges ítélet jogszerű-e vagy sem.

Trump nem volt kompromisszumkész a CNN szerint.

A távozó ügyvédeknek nem voltak különösebb kötöttségei, mert még nem kaptak semmilyen előleget, és szándéknyilatkozatot sem írtak alá velük.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!