A Fox News műsorvezetője megvédte a QAnon mozgalmat

2021. január 26. – 14:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tucker Carlson szerint a QAnon elleni támadások a kormányzati terv részei, mert így akarják ellenőrizni az emberek elméjét.

A műsorvezető azt a mozgalmat védte meg, amelynek hívei abban hisznek, hogy Donald Trump meg fogja tisztítani a világot a gyermekbántalmazó demokratáktól, és amelynek hívei január 6-án betörtek a Capitoliumba, ahol 5 ember meghalt, és ami emiatt fokozott ellenőrzés alatt áll.

Az FBI terrorfenyegetettségnek minősítette a mozgalmat, és erőszakos bűncselekmények sorozatához kötötte.

Joe Biden a capitoliumi eset után elrendelte a szélsőségességektől származó fenyegetések felülvizsgálatát az Egyesült Államokban.

Carlson hétfői műsorában azért gúnyolta az újságírókat, mert nem Amerika legfontosabb problémái közt foglalkoznak a „kínai hegemóniával” vagy az „elit rossz gazdaságmenedzselésével”, ehelyett azt állítják, hogy egy tiltott ideológia a valós fenyegetés, a QAnon.

Majd olyanokat mondott, mint például:

„A kormánynak minden joga megvan, hogy megmondja, mit csinálj, viszont egyetlen demokratikus kormány sem mondhatja meg mit gondolj. Az elméd rád tartozik, és csak a tiéd.”

Vagy:

„Miután a politikusok megpróbálják kontrollálni azt, hogy miben hiszel, ők már nem politikusok, hanem diktátorok. És ha sikerül is ellenőrizniük azt, amiben hiszel, már nem állampolgár, nem szabad ember, hanem rabszolga vagy.”

A megszólalásai megosztottságot jelentenek a Trumphoz és a QAnonhoz hűségesek, illetve azok között, akik szerint gyökerestül ki kéne irtani a mozgalmat, mint például Ben Sasse szenátor.

Több konzervatív, köztük Carlson, valamint Rand Paul szenátor igyekeztek úgy lefesteni Biden fehér felsőbbrendűség elleni kampányát, mintha az a republikánusok üldözését jelentené.

Alex Kaplan a Media Matters jobboldali médiafigyelő csoportból azt mondta, Carlson mostanában több olyan vendéget is meghívott műsorába – köztük Noor bin Ladent, a terrorista Oszama bin Laden unokahúgát –, akik támogatták a QAnont.

(Business Insider)

(Borítókép: Chip Somodevilla/Getty Images)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!